A 60-70 cm magas óriás schnauzernek és a 45-50 cm marmagasságú közép schnauzernek fekete és só-bors színváltozata létezik, míg a 30-35 centiméteres törpe schnauzernél kibővül a választék a fehér és a fekete-ezüst színnel. Mindhárom méretváltozat tipikus jellemvonása - ideális esetben - a megfontolt nyugalommal párosuló élénk temperamentum, a játékosság és a tanulékonyság, így mindenki megtalálhatja a saját életkörülményeinek legjobban megfelelő schnauzert. Az óriás, de a közép is nagyon jó munkakutya, őrkutya, a törpe pedig kisebb városi lakásban is kényelmesen tartható, de a kutyás sportokban, főleg az agility-ben ő is képes számot adni kiváló belső tulajdonságairól.

A schnauzer nem csak megjelenésében, hanem nevében is "szakállas-bajuszos": a német "Schnauz" szó bajuszt jelent. Pontosan nem tudni, mikor bukkant fel a schnauzer elnevezés, de Jeremias Gotthelf Svájci képek és regék című, 1842-ben megjelent művében már szerepel a schnauzer mint kutyafajta.

Pinscher vagy schnauzer?

A schnauzer története szorosan összefonódik a pinscherével, sőt mondhatni, sokáig egyazon fajtáról volt szó: a schnauzereket kezdetben szálkásszőrű pinschereknek hívták. A schnauzert szívesen eredeztetik egyenesen az ún. tőzegkutyától, de talán közelebb járunk az igazsághoz, ha azt állítjuk, a fajta a XIX. század végén alakult ki a német parasztudvarok kutyáinak egyvelegéből. A schnauzerek szőrzetüknek köszönhetően szakadtak el a pinscherektől és váltak önálló fajtává. Ez a jellegzetes, drótos szőrzet minden más kutyától megkülönbözteti őket.

A legtöbb fajtánál meglévő fedőszőrzet a schnauzer esetében még jobban megnyúlt, megerősödött, és a hosszú szőr növési területe az arcorri részre és a végtagokra is kiterjedt.

A modern schnauzer kitenyésztői nem akármilyen munkát végeztek: különböző ősökből azonos küllemű és viselkedésű, de önálló fajtákat hoztak létre, melyek csak méretükben különböznek egymástól. A törpe schnauzer napjainkban valóban a közép schnauzer kicsinyített mása, ugyanígy az óriás schnauzer annak felnagyított, erőteljes változata. Jelenleg már a fehér törpe schnauzerről is elmondható - nem utolsósorban magyar erőfeszítéseknek köszönhetően -, hogy felzárkózott rokonaihoz.

Az eredeti méretváltozat, a "prototípus" egyébként a közép schnauzer. Német nyelvterületen nem is használják a "közép" jelzőt, az Egyesült Államokban pedig ez a méret a "standard schnauzer".

Munkakutya a javából

A schnauzerek illetve őseik kezdettől fogva munkakutyák voltak. A korabeli német festő és kinológus, Strebel szerint a schnauzer elődei a fuvarosok és lovászok kutyái közt keresendők. A bérkocsisok a nagyobb testű, durva szőrzetű kutyákat kedvelték, melyek erőteljesebb testalkatuk révén eredményesebb őrzőkutyák lehettek és télen is tudtak dolgozni a kocsik mellett.

A szintén német Bungartz 1884-ben a pinschereket mint kiváló patkányfogókat dicséri, akárcsak Krichler 1892-ben, szerinte is a pinscher a legjobb ellenszer az istállók környékén elszaporodó rágcsálók ellen, ráadásul ezek a kutyák állítólag kimondottan baráti érzülettel viseltettek a lovak iránt. Bár a schnauzer fő profilja kezdetben a patkányfogás és a gazdája tulajdonának őrzése volt, hajtókutyaként is használták.

Bajorországban és Baden-Württembergben nagyon sokan a mezőgazdaságból, állattenyésztésből éltek, és a vasút elterjedéséig az állatokat lábon hajtották a piacra és a vágóhídra. A marha mellé nagyobb testű kutyákra volt szüksége a bajoroknak, ezért a pinscher típusú kutyákat valószínűleg nagyobb pásztorkutyákkal keresztezték, talán a flandriai hajtókutyával is. később a világháború alatt is munkára fogták a schnauzereket, üzenetvivő és szanitéc-kutyaként használva őket.

Később a hajtómunka háttérbe szorulásával, a rendőrségnél talált új munkahelyre a fajta. Praktikus mérete és nagyszerű belső tulajdonságai miatt valószínűleg nem csak munkakutyaként lehetett népszerű a korabeli szálkásszőrű pinscher. XV. és XVI. századi műalkotások tanúsága szerint már akkoriban is kedvelték a schnauzer jellegű kutyákat, talán Albrecht Dürernek is volt egy ilyen kutyája legalább 12 évig. A művész képein 1492 és 1504 között többször is megjelenik egyazon kutya portréja. Rembrandt és az angol Sir Joshua Reynolds festményein is szerepelnek a mai schnauzerekre emlékeztető kutyák.

Pinscherből schnauzer

Kutyakiállításon először állítólag egy Betti és egy Anni nevű pinscher szerepelt 1879-ben Hannoverben, ők valószínűleg drótszőrű példányok lehettek. Az első fajtaleírás 1880-ban látott napvilágot, és a szálkásszőrű típusnál a kívánatos acél vagy ezüstszürke szín mellett engedélyezte a rozsdasárga, kukoricasárga és szürkéssárga árnyalatot is, de már hangsúlyozta a dús szakáll és szemöldök fontosságát. A szálkásszőrű pinschert hivatalosan 1917-ben keresztelték át schnauzerré a Pinscher-Schnauzer törzskönyv VI. kötetében. A kezdeti színkavalkád után Göller kezdte céltudatosan tenyészteni a só-bors változatot 1886-tól Stuttgartban. őt követően, az ő javaslatára Max Hartenstein foglalkozott elsősorban a só-bors szálkásszőrű pinscherek tenyésztésével. Két híres kutyája, Morro és Hexe sorra nyerte akkoriban a kiállításokat.

A törpe schnauzer

A törpe schnauzer története összemosódik a majompinscherével. J. Berta ösztönzésére - aki a Pinscher-Schnauzer Klub első elnöke volt 1895-1921 között -, 1899-től a kiállításokon külön osztályban indulhattak a durva szőrű törpe pinscherek és a majompinscherek; ez az évszám nevezhető az első jelentős mérföldkőnek a törpe schnauzer történetében. A XIX. század végén, a XX. század elején tűnt fel a törpe schnauzer elnevezés. 1906-ban a frankfurti kiállításon hét új típusú, tetszetős kutya jelent meg, megindítva a méretváltozat elterjedését.

Berta olyannak képzelte a törpe schnauzert, mint nagyobb testvére kicsinyített mása, vagyis alakját, fejét, szőrzetét és viselkedését is olyannak szerette volna látni, mint a schnauzerét, de ez akkoriban még egyáltalán nem volt magától értetődő. Bírói tevékenysége során a gyakran almafejű, mopsz-szerű kutyák kavalkádjából megpróbálta az elképzelésének megfelelő egyedeket kiválasztani. Áldozatos munkájának köszönhetően a PSK törzskönyvének II. kötetében 1910-ben már hivatalosan használták a törpe schnauzer elnevezést. Érdekesség, hogy az Egyesült Államokban a törpe schnauzer a terrierek csoportjába tartozik, míg Európában és az FCI tagországaiban a másik két méretváltozattal együtt a népes kettes fajtacsoport tagja.

Az óriás schnauzer

Valószínűleg az óriás schnauzer a család legfiatalabb tagja. Münchenben 1907-ben alakult meg a Bajor Schnauzer Klub, mely akkor még müncheni vagy sörschnauzereket törzskönyvezett, az óriás schnauzer elnevezés csak később bukkant fel és terjedt el. Münchenben nagyon gyakori volt ez a schnauzer típusú négylábú, sokan használták megbízható őrkutyaként, söröskocsikat is sok schnauzer kísért és őrzött, innen az első hallásra kissé furcsa elnevezés.

Bár főleg munkakutyaként élték hétköznapjaikat, már 1898-ből ismerünk egy mai értelemben vett igazi tenyészet is, Steinhuber kennelét, ahol abban az évben kilenc felnőtt és éppen negyvenöt kölyökkutya élt. Dr. E. Harms az óriás schnauzer "születési dátumaként" az 1910-es esztendőt jelöli meg. Ebben az évben hat kant és három szukát jegyeztek be, még mindig "Münchener" néven a PSK törzskönyvébe. Négy közülük só-bors színű volt, három fekete, kettő sárgás színű. 1909-ben a müncheni kiállításon 23 müncheni schnauzer jelent meg!

A korabeli szakértők két fekete kant emeltek ki, Bitru von Sendlinget és Bazi von Wettersteint. Az első törzskönyvezett alom apja egyébként Roland von Rolandsheim volt, egy 55 cm magas, sötét farkasszínű kutya. Az óriás schnauzer tenyésztésében fontos szerepet játszott dr.Calaminus, a vom Kinzigtal kennel tulajdonosa.

Sok parasztkutyát vásárolt fel tenyésztési kísérleteihez, és szinte biztosan használt óriás uszkárt és német dogot az óriás schnauzer kívánatos méretének megszilárdításához. Az óriás schnauzert 1926-ban ismerték el hivatalosan szolgálati kutyának, és a PSK még ebben az évben megtiltotta a közép és óriás schnauzerek keresztezését.

http://www.haziallat.hu/kutya/kutyafajtak/barbet-kutyafajta-fajleirasa/3474/