A kutya a legkorábban háziasított állatunk. A domesztikációja mintegy 12000 évvel ezelőttre tehető, de a kutya és a farkas közötti genetikai távolság arra utal, hogy a farkastól való elkülönülés már sokkal korábban végbement. Ez alapján feltételezik, hogy a kutya-ember kapcsolat egyidős a „modern” emberiséggel.

A köztudatban a kutya őse egyértelműen a farkas, de egy időben akadtak vélemények, amelyek a sakáltól származtatták az ember legjobb barátját. A genetika fejlődésével mára beigazolódott, hogy minden ma létező kutyafajtának a farkas az egyedüli és kizárólagos őse.

 

Fotó: Google

 

Természetesen a domesztikáció nem egyik napról a másikra ment végbe. A folyamat időszámításunk előtt mintegy 12000 évvel kezdődött, a középső kőkorban. A gyűjtögető, halászó-vadászó életmódot folytató elődeink igen kemény harcot vívtak nap, mint nap, hogy az élelemül szolgáló vadakat becserkésszék és elejtsék. Vélhetően csodálták tehát a vad kutyákat, amiért relatíve könnyedén ejtik el zsákmányukat. Emellett nem kizárt, hogy ösztönösen felismerték a kutyák kétségbevonhatatlan intelligenciáját. Valószínűleg néhány magányos állat odaszokott az emberek táborhelye mellé, ehető hulladék, a meleg, és a biztonság miatt, és így kerülhettek kapcsolatba.

Sajnálatos hogy a világ kutya-népességének nagy része a mai napig ilyen "kóbor kutya", amely közvetlen emberi felügyelet nélkül él és szaporodik szerte a világban, a városok utcáin.

 

Fotó: Google

 

Az első példányokat még csapdákkal fogták be, amikbe csalétekként húst helyeztek. Több generáción átívelő folyamat eredményezte, hogy a kutya végül az ember szolgálatába állt. Először nyilvánvalóan a vadászatban kapott szerepet, segítette az embert az élelemszerzésben. A közösségek ekkoriban nomád életmódjukból kifolyólag állandóan vándoroltak, miközben a kutyák keveredve pároztak más területen élő kutyákkal. Így alakultak ki a különböző méretű, és képességű fajták.

 

Fotó: Google

 

A kutyát a vadászati kultúrába való beépülése után az élet egyéb területein is alkalmazták, teherhordóként súlyos málhákat cipelt, éjjelente őrizte az emberek álmát, így hamar előkelő helyet vívott ki magának az ősök életében. Ezt a pozícióját a mai napig tartja.