A veszettség vírus okozta fertőzéses betegség, amely állatokról emberre, a veszett állatok testváladékaival, főként nyálával terjed. A legfélelmetesebb emberi betegségek egyike. A vírus a fertőzött személy agyvelejébe, illetve központi idegrendszerébe jutva, gyakorlatilag minden esetben halálos kimenetelű agyvelőgyulladást okoz.

Valamennyi melegvérű állat fogékony a fertőzésre, közülük is a rókák, kutyák és a farkasok a legfontosabb fertőzésforrások, de az erdei vadakról a macskákra is átterjedhet a betegség. Szarvasmarhák, juhok, sertések, kisebb rágcsálók (mókus, denevér stb.) is terjeszthetik. A vadon élő állatokkal, háziállatokkal érintkező emberek (erdészek, vadászok, állatorvosok) fokozott veszélynek vannak kitéve. A szigorú járványtani előírások, a kutyák rendszeres védőoltása, a hatékony humán védőoltás létezésének köszönhetően a fejlett országokból eltűnőfélben lévő betegség. A vadon élő állatok körében azonban még előfordul, így a szigorú megelőzési rendszabályokon nem szabad lazítani. A vírus továbbra is él. Erre utal az a tény, hogy az egész világon évente 15.000-18.000 fertőzést regisztrálnak, de a védőoltások miatt csak néhány emberi megbetegedéssel lehet számolni évente, azok is mind emberi hanyagságra vezethetők vissza.

Európában, így hazánkban is az erdei veszettség jelenti a fő veszélyt, a vörös róka a legfontosabb hordozója, terjesztője. Túlnyomórészt Kelet- és Közép-Európa országaiban több ezerre tehető a veszett rókák száma. Elsősorban keletről jönnek veszett rókák Közép-Európába. Hazánkban az 1950-es évektől nem volt sok beteg, de a nyolc nyilvántartott eset mindegyike halállal végződött.

A betegség okozója a rhabdovírusok csoportjába tartozó a rabies-vírus, amely RNS-vírus. A vírus megjelenik az állatok vérében, nyálában, tejében, vizeletében. A fertőzött állat maga is megbetegszik, és harapásával terjed a betegség. Ez alól a vérszívó vámpírok jelentenek kivételt, amelyek a fertőzést anélkül is terjesztik, hogy maguk megbetegednének, bár ők inkább a szarvasmarha-állományra veszélyesek. Az is előfordul, hogy az ember fertőzött állat nyúzása közben kap fertőzést. A bőr- és nyálkahártya-sérüléseken bejutott vírusok a központi idegrendszerbe vándorolnak, ahol kiterjedt károsodást okoznak.

A fertőzőképesség már a tüneteket megelőzően tíz napon belül, és a betegség teljes időtartama alatt fennáll, a vírus főként a nyálban mutatható ki. Emberről emberre terjedhet, de ez megakadályozható, ezért gyakorlati jelentősége nincs.

A lappangási idő 10 naptól 7 évig (!) terjedhet, de leggyakrabban 3-7 hét, attól függően, hogy mennyire volt erős a fertőzés, és a marás mennyire közel történt az agyhoz. A betegség lefolyásában 3 szakaszt különítünk el:

1. inkubációs idő: a vírus a sebben, a seb körüli izomban hetekig-hónapokig szaporodhat, ez az idegrendszeren kívüli ("extraneurális") szakasz,
2. az inkubációs idő után a vírus a perifériás idegbe jut,
3. a vírus szétszóródása az idegek mentén, eléri a gerincvelő megfelelő szelvényét vagy az agytörzset. A magatartásváltozást az agyban a hippocampus érintettsége magyarázza. Az addig vad állat megszelídül, a háziállat, vagy a fertőzött ember "megvadul".

A betegségre jellemző tünetek: néhány napos bevezető panaszok, hőemelkedés, fejfájás, hangulatváltozás után jellemző heveny dühöngő szak tünetei 3-10 napig tartanak (mint szorongás, hallucinációk, dührohamokba átcsapó nyugtalanság, búskomorság). Vizsgálatkor merev tarkó, szapora pulzus, magas láz is észlelhető. Ha pedig a beteg vizet iszik, sőt, annak látványa is súlyos görcsöt vált ki a száj, garat, gége izomzatában, emiatt a nyálát sem tudja lenyelni, kifolyik a szájából. Innét származik a betegség egyik elnevezése, a víziszony (hidrofóbia). A legkisebb inger, pl. hang vagy fény, súlyos görcsöket vált ki. Idegbénulások olyan gyorsan kialakulhatnak, hogy a tiszta hidrofóbia szaka el is maradhat. A beteg képtelen a száját zárva tartani, erősen nyálazik, hadonászó kezével szétkeni azt, beszennyezi környezetét. Néhány nap alatt az állapot tovább romlik, súlyos légzési, keringési zavar alakul ki, bénulás, kóma lép fel, majd meghal a beteg.

A fertőzőképesség már a tüneteket megelőző tíz napon belül, és a betegség teljes időtartama alatt fennáll, a vírus főként a nyálban mutatható ki.

Vadon élő állat okozta sérülés esetén, ha lehet, az állatot azonnal meg kell ölni, fejét vizsgálatra kell küldeni. A harapó háziállatot minden esetben meg kell tartani és állatorvosi karanténban kell elhelyezni. Ha 15 napon belül nem tör ki rajta a veszettség, az ember nem fertőződhetett. Ha az állat bármilyen módon elpusztul (pl. lelőtték), a fejét vizsgálatra el kell szállítani az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat illetékes laboratóriumába. Az állat veszettségének kimutatásához az agy szövettani vizsgálatára van szükség. Az agy egyes részeiben, főként a hippocampusban, jellegzetes sejtzárványok, a Negri-testek mutathatók ki. Hasonlóan érzékeny vizsgálat a vírusfehérjék immunofluoreszcenciával történő kimutatása.

A vizsgálat lényege a következő. Állatokban (pl. nyulakban) vírusoltás segítségével ellenanyagot termeltetnek. A specifikus fehérjék fluoreszkáló (ultraibolya fény alatt világító) anyaggal megjelölhetők. Ultraibolya fénnyel megvilágított mikroszkóp segítségével a vírusfehérjék világító foltok formájában tehetők láthatóvá. Ez a direkt immunofluoreszcencia. A közvetett (indirekt) immunofluoreszcencia során az állatokban, pl. nyúl antitestekkel keltenek ellenanyag-termelést. A vírusfehérje és az antitestek találkozását ultraibolya sugárzás alatt világító nyúl-antitest-ellenes fluoreszkáló ellenanyagok segítségével mutathatók ki.

A veszettségre gyanús sérülést, annak gyanúját gyorsan jelenteni kell a járványügyi szervek felé. A bejelentést telefonon és faxon is meg kell tenni, hiszen ezáltal az életmentő védőoltást mihamarabb lehet megadni.

Veszettség ellenes specifikus kezelés nincs és nem is várható. A fertőzés gyanúja esetén a betegség kialakulását az alábbiak szerint előzhetjük meg:

1. Mivel a veszettség vírusának emberbe jutása harapásos seben keresztül történik, a sebellátást mihamarabb el kell végezni, megfelelő oldattal ki kell mosni, majd sebészi ellátás szükséges. Egyidejűleg tetanusz elleni védelmet adni, illetve dönteni kell a veszettség elleni védekezés indokoltságáról és az ezzel kapcsolatos teendőket el kell végezni. A sebellátás során minden idegen testet, sejttörmeléket el kell távolítani. Amennyiben lehetséges, az állatmarásos sérüléseket nyitottan (varrat nélkül) kell kezelni.
2. Passzív immunizálás emberi rabies ellenanyagok segítségével történhet. Ez sok helyen nem elérhető.
3. Aktív immunizálás: azonnal fel kell venni a kapcsolatot a helyi állategészségügyi hatóságokkal. Ha az állat nincs meg, illetve az illetékes hatóság az állatot veszettnek minősítette, aktív védőoltásra van szükség. Ez általában 7 alkalommal, a has bőre alá adott injekciósorozattal lehetséges.

A védőoltás tehát egy fajlagos megelőzés, mellékhatásai csekélyek, inkább helyi jellegűek. Minthogy a veszettség halálos kimenetelű betegség, igazoltan veszett állat marása után az oltást minden esetben be kell adni.

Ha egy vadon élő állat nem oltott háziállatot mart meg, a megmart állatot ki kell irtani. Veszettségre gyanúsnak kell tekinteni minden olyan állatot, amely szokványosan fertőzött helyen szokatlanul viselkedik.

A küzdelem a rókaveszettség megszüntetésére szájon át adott vakcinával, programszerűen folyik. Mivel a betegséget meggyógyítani nem lehet, a megelőzésre kell nagy gondot fordítani. A járványügyi, rendszeresen felülvizsgált rendeletek nagyon részletesen előírják a veszettséggel kapcsolatos teendőket.

Sajnos 1967-től a vadon élő rókák között megemelkedett a veszett állatok száma, így a veszély ismét közel került az emberhez. Ezen igyekszik változtatni az úgynevezett rókavakcinációs program, melynek eredményei már a jelenben is mutatkoznak.

Az állatok veszettség elleni védelme így nagy jelentőséggel bír. Megfelelő oltóanyaggal évente kötelező beoltatni a kutyákat. Hazánkban ez teljes körű, és 1930 óta érvényben van. A többi veszettségfertőzött országban, régióban pedig anyagi lehetőségeiktől függően küzdenek a betegség visszaszorításáért. Indiában pl. 15 millió a kóbor kutya, és a legtöbb emberi haláleset is itt fordul elő, főképpen veszett kutyák marásától. A WHO becsült adatai szerint 1996-ban 30 ezer volt a veszettségi haláleset.

A rókaveszettség megszüntetésére szájon keresztüli vakcinációs program folyik. Magyarországon 1992-ben indult a nyugati határtól, már majdnem az egész Dunántúlon megtörtént. A vakcinát kis élelmiszercsomagokban repülőről dobják le a kijelölt területre. Felmérések szerint ezeken a területeken jelentősen csökkent a veszett állatok száma.

A kóbor ebeket be kell fogni, az elhullott rókák tetemét nem szabad kesztyű nélkül megfogni, megnyúzni, mert még az épnek látszó bőrön is lehet sérülés, ahol a fertőzés bekerülhet az emberbe.

A veszettséggel kapcsolatos részletes rendeletek, előírások mutatják, hogy a megelőzés mennyire fontos és aktuális napjainkban is.

Amennyiben a védőoltás időben, megfelelő módon és dózisban került alkalmazásra, a betegség nem fejlődik ki. Az első tünetek megjelenése után a betegség halálozása 100%, a túlélők valódi irodalmi ritkaságnak számítanak.

A betegség elkerüléséhez fontosak az alábbiak: