Címlapfotók, megannyi interjúk főszereplője. A siker és ő ma már jóbarátok. De ezért a „barátságért” évekig keményen kellett - és kell ma is – dolgozni színpadon, filmen egyaránt.

Ha jól számoltam, jelenleg 9 színházi előadásban játszol, emellett tévézel, szinkronizálsz. Ennyi munka mellett miért vállaltad el, hogy nagykövete légy a „Fogadj örökbe” kampánynak?

Ha bárki úgy gondolja, hogy személyemben hitelesíthetek valamit, hogy kapcsolatot tudok teremteni, elgondolkodtatok, vagy ráébresztek embereket az együttérzésre, a segítésre, azt én örömmel vállalom.

A „Fogadj örökbe” kampány a szerencsétlen sorsú, kivert kutyákról szól. Közülük évente több tízezret ütnek el az autók, altatnak el a gyepmesterek, mert nem találnak nekik sem gazdát, sem menhelyet.

Sok szülőt nem neveltek meg annak idején arra, hogy bizony a legapróbb kis lény iránt is felelősséggel viseltessenek. Rettentő dühöt érzek, ha meghallom, hogy húsvétra kiskacsát, meg nyulat vesznek a gyereknek, aztán, ha vége az ünnepnek, már nem tudnak mit kezdeni vele.

Az állatok nem játékszerek, amelyeket ha meguntunk, csak úgy eldobunk. Ha a felnőttek felelősségteljesebben élnének, nem lennének zsúfolásig tele a kutyamenhelyek kidobott, megkínzott állatokkal. Nem vagyok sírós nő, de ha ilyet látok, könnybe lábad a szemem. Mert olyan védtelenek és kiszolgáltatottak, miközben nincs hűségesebb lény náluk!

Akár örökbe is fogadnál egyet?

Nem lehetetlen. Rozi lányom és Ribizli nevű kutyánk biztosan örülne neki. Úgy hallottam, létezik másfajta örökbefogadás is. Azt azoknak találták ki, akik a lakáskörülményeik miatt nem vihetnek haza állatot. Mert hiába a jó szándék, egy nagytestű, sok mozgást igénylő fajtát kínzás lenne bérházi lakásba kényszeríteni. Akkor jön szóba a virtuális örökbefogadás.

Hozzájárulhat például a kiválasztott eb tartásához, ha ezt anyagilag megengedheti magának. Ha nem, akkor is választhat magának egy kedvencet, akit rendszeresen meglátogat, sétáltat, szeretget, és segít a menhely munkatársainak a napi feladatok ellátásában. Pénz nélkül is megvan a módja, ha valaki segíteni szeretne. Én például az is el tudom képzelni, hogy minden osztály legalább egy környezetismeret órát valamelyik kutyamenhelyen tartson. Ma már előfordul az ilyesmi, de az lenne az igazi, ha beépülne a tantervbe, mint ahogyan Angliában például. Biztos vagyok benne, hogy ennek lenne értelme és eredménye is. Hisz a gyerekek így nemcsak az állatok iránti felelősségérzetet tanulnák meg, és az életben ennek nagy hasznát vennék.