A kezdő kutyatulajdonosok alapvetően két problémával küzdenek rendszeresen, az egyik a szobatisztaságra nevelés, a másik a séta közbeni elszökés. E két problémás terület érintésével szeretném bemutatni, hogy mennyire fontos a jutalom és a büntetés helyes alkalmazása.  

A legtöbb kutya önmagától válik szobatisztává, bár tulajdonosaik általában meg vannak győződve róla, hogy ez az eredmény az ő kiváló nevelésük következménye. Egyszerűen ez csupán azért alakul így, mert az ebek szívesen végzik a dolgukat a szabadban, ahol más kutyák szagnyomait szaglászhatják, és ahol ők is otthagyhatják a jelzéseiket.

Kezdetben az alomban minden kiskutya mindaddig visszatartja a vizeletét és az ürülékét, amíg nem érzi, hogy az anyja nyalogatja a hasa tájékát. Amikor már eléri a három -négy hetes kort, és csetlő-botló módon járni kezd, ha a lába alatt füvet érez, rendszerint oda vizel, illetve székel. Nem véletlen tehát, hogy az a kölyök, amelyik mindig füves talajon végezte el a dolgát, ha bevisszük a lakásba rendszerint megkeresi a gazdasszony leginkább féltve őrzött bolyhos szőnyegét, és mindenki megelégedésére ott helyezi el a névjegyét. Egy kölyökkutyának eleinte bizony naponta legalább hat- nyolc alkalommal legalább ki kell mennie, elvégezni a kis, vagy nagy dolgát. A gondos tulajdonos ezt az élettani szükségletet tudomásul veszi és a lakáson kívül biztosítja a kutya számára, -bizony még hajnalban is- a lehetőséget a dolga elvégzésére. Ehhez a rendszeres „munkamenethez” a kutya viszonylag gyorsan hozzászoktatható, amennyiben kezdjük megismerni a kölyköt, ő maga lesz ebben a segítségünkre. Jól felismerhető módon izgatottan forgolódik, nyüsszög, nyugtalankodik, szaglássza a padlót, egyszóval érthetően jelzi a szükség szándékát.

A legjobb nevelési folyamat a szobatisztaság elérése érdekében az lenne, ha egyáltalán nem is kerülne sor a büntetendő cselekmény elkövetésére. Tehát annyiszor vinnénk ki a kutyát, ahányszor az szükséges. Egyszerű és rózsás lenne a helyzet, amennyiben ez kivitelezhető lenne, de nem az. A szobatisztaságra nevelés során jó darabig előfordulhatnak balesetek.

Mit tegyünk, amennyiben mégis bekövetkezik a baleset?
Amennyiben időben észleljük, azonnal szakítsuk meg kutyánk ez irányú tevékenységét, rosszallásunkat megfelelő mértékben (nem túl durván) szavakba öntve tudassuk a kutyával és a lehető leggyorsabban vigyük ki a lakásból arra a helyre, ahol korábban a dolgát végezte. Amennyiben ezen a helyen megteszi, amit kell, akkor úgy dicsérjük, meg mintha a világ legnagyobb hőstettét hajtotta volna végre. Az ilyen bánásmód mellett a kutya elképesztően gyorsan megérti, hogy mire megy ki a játék. Ráadásul, ha ennek a helynek a látogatását azonos időhöz kötjük, rövidesen nem lesz semmi eltakarítani valónk.

Apropó takarítás! A lakásban sürgősen, és alaposan takarítsuk fel az „áldást”, tüntessük el a szagot, nehogy a kutya ismét kísértésbe essen. A szagnyomok ugyanis arra ösztönözhetik a kutyát, hogy máskor is használja azt a helyet.

A kutya nem csak a lakásban hagy maga után „valamit”, hanem az utcán is, ott is takarítsunk fel utána, nehogy mások, vagy saját magunk lépjünk bele a „hibába”! A játszótéren lévő homokozó NEM a kutyáknak készült illemhely!

A szobatisztaságra való nevelés során komolyabb büntetés alkalmazása kifejezetten káros hatással van a kutyára! Kölyökkorban a kutyának is „rövid még az esze”, fogalma sincs arról, hogy miért szidjuk, büntetjük, nem tudja mire vélni szeszélyünket és csak összezavarjuk ismereti és érzelmi világát.


Semmi esetre se kövessük el azt a hibát, eredménytelen, de jól elterjedt gyakorlatot, hogy beleverjük a kiskutya orrát a „névjegyébe”! Ezzel a magatartással csak azt érjük el, hogy a kutyánk büdös lesz, valamint, hogy amerre jár, viszi magával az újabb „névjegy” készítésére ösztönző szagmaradványt.   

http://www.kutyahirek.hu/index.php?aid=cdb4ecad1e442f2e46b2f98&cat=16&subcat=16