Őszintén megvallom, nem tudok elfogultság nélkül írni az óriás schnauzerről. Első kutyám, Jamal, majd 16 évnyi vágyódás után egy óriás snaci volt, és bár egy tragikus autóbaleset fájdalmasan korán ragadta el mellőlem, mégis maradandó nyomokat hagyott bennem, még így nyolc év távlatából is.

A schnauzerek eredetét a drótszőrű pinscherektől származtatják, melyek koruk szívós, kitartó munkakutyáinak számítottak. A ma ismert schnauzer felmenői a XVII-XVIII. század Badeni és Bajor Nagyhercegségek, valamint Svájc északi részének kocsisai, lovászai mellett teljesítettek utaskísérői szolgálatot. Bár üdítőt és sósmogyorót nem szolgáltak fel, hatékonyan tartották távol az útonállókat gazdáik értékeitől. Mindemellett juhnyájakat és marhacsordákat is kísértek  hasonló szellemben, és munkájukhoz az istálló rágcsálómentesítése is hozzátartozott, ami a nemritkán 30-40 kilométeres távolság megtétele után különösen megerőltető feladat. Ráadásul a kopaszfarkú kártevők, különösen a patkányok mintha generációkon keresztül a "Legyőzhetetlen wutáng" c. filmen nevelkedtek volna méretüket meghazudtolóan gorombák és harciasak tudnak lenni, legfőképp, ha életüket veszély fenyegeti. Mindebből könnyen kitalálható, hogy a snacik pofáját és szemöldökét borító sűrű szőrzet egyáltalán nem pusztán divatkellék.

A fajta erényeire később az arisztokrácia is felfigyelt, és a schnauzer hamarosan már elegáns hátaslovak mellett kísérte nemes gazdáit. Kiállításon az első pinscherek 1879-ben jelentek meg. Egy évvel később született meg a standard, mely a vas- és ezüstszürke mellett még engedélyezte a rőt- és szürkéssárga, sárgásbarna színeket is. A fekete szín csak jóval később jelent meg. Az óriás schnauzer csak valamivel később, 1909-ben tűnt fel a müncheni kiállításon, és akkora sikert aratott, hogy még abban az évben megalakult a Müncheni Schnauzer Klub. Itt érdemes megjegyezni, hogy az óriásokat melyeket a schnauzer család legfiatalabbjának tartanak feltételezések szerint flandriai bouvier és fekete színű német dog bekeresztezésével alakították ki. Állítólag egyes kennelekben óriás uszkárokat is felhasználtak a fajta méretének növeléséhez.

Dr. E. Harms, aki fokozott figyelemmel kísérte az óriás schnauzer kialakulását, a fajta születését 1910-re tette. A szálkás szőrű pinschert 1917-ben nevezték át hivatalosan is schnauzerré, mely név vélhetően a német Schnauz, azaz bajusz szóból ered. A fajta igen népszerűvé vált, és az első világháborúba küldönc- és mentőfeladatokat ellátó hadikutyaként masírozott. A háborút követően s schnauzerek száma jelentősen visszaesett, de ahogy az már lenni szokott, egy lelkes csapat megmentésükre indult. Nagy szerencséjükre a bajor hegyvidék falvaiban igen jelentős és homogén állományra leltek, így az óriás schnauzer megmenekült a kihalástól. Jó német szokás szerint aztán a fajtát 1926-ban hivatalosan szolgálati fajtának minősítették, és ettől kezdve szigorúan megtiltották a közép- és óriás schnauzerek keresztezését, majd 1950-től kezdve a fajta minden addigi népszerűségét felülmúlva meghódította a világot.

Nem terrier, de lehetne

Volt schnauzer- és jelenlegi terriertulajdonosként úgy látom, hogy a snacik és a terrierek viselkedésében bár származásuknak nem sok köze van egymáshoz vitathatatlan párhuzamokat lehet felfedezni. Nyakasságra való hajlamuk, energikusságuk és sajátos humorral megáldott, elragadóan egyéni karakterük, valamint az ehhez társuló markáns pofa- és szemöldökszőrzetük tovább fokozza a hasonlatosságot. Ennek megfelelően tartásuk és nevelésük is szinte azonos elvárásokat támaszt a gazda felé. De ne szaladjunk ennyire előre!

A schnauzer sikerének egyik titka bizonyosan erőtől duzzadó, rusztikusan nemes küllemében kereshető. Jellegzetesen négyszögletes testfelépítése robusztus, ám a snaci mégsem lomha, elnehezült, hanem robbanékony, lendületes, elegáns és fáradhatatlan mozgású kutya. Én személy szerint nagyon sajnálom, hogy a fülkupírozás és farokvágás tilalma érinti a fajtát, mivel a lógó fül (bár az még hagyján) és az ívelt, ostorszerű farok mindenképpen megbontja a schnauzer addigi kompakt megjelenését.

Mint láthattuk, a schnauzer ősei hosszú utak gyalogos megtételéhez voltak szokva. Gazdáiknak igénytelen, kitartó kutyára volt szükségük, és vajmi keveset törődtek vele, hogy azok bírják-e az iramot. A le-lemaradozó, kifulladó ebek egészen biztosan nem vettek részt a fajta kialakításában. Az erőltetett tréningnek köszönhetően a schnauzer megtartotta ősei erényeit, és rendkívül szívós, nagyon energikus kutyává edződött. Ezt mindenképpen szem előtt kell tartania annak, aki ezt a fajtát választja magának, és nem szabad hagynia félrevezetni magát a snaci alaphelyzetben igen kiegyensúlyozott, nyugodt vérmérsékletétől. A nyugodtan heverésző kutya ugyanis azonnal pattan, és rögvest tettre kész, amint felcsillan egy kis mozgás lehetősége. Szabadban aztán megmutatja, hogy mit jelent a schnauzer agilitása, robbanékonysága és dinamizmusa. Ebből kifolyólag tartása értelemszerűen sok időt, energiát igényel a gazda részéről, és nem merülhet ki napi két-háromszori, rövid egészségügyi sétában. A minimális elvárás, hogy játékkal, labdázással, kerékpározással vagy akár úsztatással naponta rendszeresen és intenzíven mozgassuk át. Így kiereszti a benne felgyülemlett energiákat, és ilyen körülmények között akár lakásban is gond nélkül tartható.

Eredeti védő feladatainak köszönhetően az óriás schnauzer nagyszerű őrző-védő munkakutya, mégis óriási hibát követ el az, aki eleve veleszületettnek veszi ezen adottságait, és tudatlanságból nem vagy alig foglalkozik mind fizikai, mind szellemi képességeinek pallérozásával. Sajnos tudok olyan esetről, amikor egy idős hölgy(!) vásárolt magának egy óriás schnauzer kant, mondván, majd az jól megvédi őt. Amíg a kutya kölyök volt, nem is volt nagyobb gond, ahogyan azonban kamaszodott, egyre több problémát okozott. Természetesen a mozgatás és nevelés teljes hiányából fakadóan felnőttként igazi istencsapással ért fel, és nemcsak gazdája, de a környéken lakók életét is megkeserítette. Gazdája tudatlanságának és egy idegen gonoszságának eredményeként végül megmérgezték.

Eszesnek született

Sokat elárul az óriás schnauzer intelligenciájáról, hogy még a neves etológus, Konrad Lorenz, aki bizony nem bánt kesztyűs kézzel az ősi típusoktól, illetve a saját keresztezéseiből származó keverékektől távol eső kultúrfajtákkal az általa ismert legintelligensebb kutyának egy óriás schnauzer szukát nevezett meg.

Az óriás schnauzer kiváló munkakutya-adottságokkal bíró fajta, így csupán csak "kedvencként" tartani a benne rejlő értékek oktalan elpazarlását jelenti. Szinte hihetetlen, de ez a marcona megjelenésű, szakállas csendőr gazdája és családja körében mindig kapható egy kis játékra, bolondozásra. Mások és saját tapasztalataim alapján a fiatal korban történt alapozással kiválóan fejleszthető az apportkészsége, ezáltal ideális alanya a pozitív megerősítésen alapuló kiképzési technikáknak. Ez azért is különösen hasznos a schnauzerek esetében, mert önállóságra hajlamos a rossz nyelvek szerint konok fajta. Mivel eredetileg önjáró és kevés törődést igénylő, önállóan dolgozó kutyaként kezelték, a vakfegyelemre irányuló törekvésekre valóban dekadenciával válaszol, ám alapvető hiba erre durvasággal reagálni. Ehelyett meg kell találni az utat  a pozitív motivációs módszerekkel  oda, hogy a kutya saját kedvére, ám valójában a mi céljaink érdekében dolgozzon. Ez nem egyszerű, de nem is lehetetlen feladat. Mindemellett azt gondolom, hogy egy schnauzer gazdájának bizonyos helyzetekben tudnia kell engedni. Persze ezalatt semmiképpen sem az alapvető fegyelmi elvárások lazítását értem, hanem kisebb horderejű dolgokban mutatott kompromisszumra való hajlamot. A schnauzert nem lehet robotkutyaként kezelni!

Nagyban megkönnyíti az ember dolgát, hogy a schnauzer éppen önállósága miatt magas veleszületett intelligenciával rendelkezik, és nagy kedvvel tanul. Saját kutyám például örömében mindig valami ajándékkal, rendszerint a fél pár papucsommal köszöntött hazaérkezésemkor. Erre egyébként külön sosem tanítottam, bár ilyen esetekben mindig megerősítettem benne ezt a szokást (Okos kutya, idehoztad a papucsomat!), tehát egy idő után nagyjából leesett neki a papucs-apport jelentése. Egyszer kíváncsi voltam rá, hogy milyen szinten képes kombinálni. Elvettem tőle a lábbelit és így szóltam: Okos, hozd ide a másik papucsot! Jamal ránézett a kínai ipar kezemben tartott remekművére, és óvatosan érte nyúlt. Neeem, a másik papucsot hozd! szóltam neki. Kutyám végigmért meleg, barna szemeivel, majd elkocogott. és büszkén hozta a papucs párját.

Csak határozottan!

Mindazonáltal tagadhatatlan, hogy a schnauzernevelés  legyen szó akár pusztán társként tartott kutyáról alfája és ómegája a fajta önállóságának kézbentartása. Ennek legmegfelelőbb eszköze az unalomig ismételt következetesség. Ebben nem lehetünk elnézőek! A snacik kellőképpen kitartóak és szemfülesek ahhoz, hogy lecsapjanak a legkisebb lehetőségre, amikor kétlábú társuk pillanatnyi akaratgyengeségét saját hasznukra fordíthatják. Ezek után már nehéz lesz lemosni magunkról kutyánk előtt az engedékenység látszatát, bár saját meglátásom szerint konokságuk árnyaltabb és könnyebben orvosolható, mint pl. az airedale terrieré. Ahogyan korában említettem, a durvaságot kerülni kell a schnauzer nevelése során, ám vitathatatlan, hogy olykor-olykor határozottan helyre kell tenni őkelmét, különösen szertelen növendék korában. A megfelelő mértékben és igazságosan adagolt kényszer nem fogja megviselni.

A snaci ugyanis alapvetően nagyon szilárd, kiegyensúlyozott idegrendszerű kutya. Erre megint csak saját tapasztalatból tudok példát említeni. Mikor kutyámat hazavittem, rögtön az első nap kisebb bútorbontási feladat várt rám, ami nem kevés kalapálással és kifejezetten kellemetlen zajjal járt. Jamal  bár csak fél órája érkezett, mellém telepedett, és határtalan nyugalommal szemlélte az ijesztő lármával járó munkálatot. később, már idősebb volt, mikor egy bányatónál járva meg akartam ismertetni a vízzel. Mivel nagyon szeretett botozni, labdázni, azt terveztem, hogy egy sekélyebb szakaszon fogok vele játszani, ahol kb. a hasáig ér a víz. Így csak kellemes élményekkel gazdagodik, és nem fogja egy életre megutálni a fürdőzést. Mikor a víz mellé értünk és alkalmas partszakaszt kerestünk, Jamal szemmel láthatóan érdeklődve fordult az idegen közeg felé, és egy meredekebb szakaszon a partfal széléhez óvakodott. Abban a pillanatban, amikor vissza akartam hívni, megcsúszott, és három méter magasról nagy csobbanással a vízbe esett. Ijedelmemet fokozta, hogy minden igyekezete ellenére nyeletlen baltaként merült egyre mélyebbre a felszín alá. Azonnal utána ugrottam ruhástól, és a partra húztam a kis fekete Cousteau-t, aki meglepetten és nagyokat pröszkülve emelkedett ki a habokból.

Miután mindketten megnyugodtunk, keserűen átkoztam magam figyelmetlenségemért, és biztosra vettem, hogy most aztán egy életre sikerült gondoskodni kutyám víziszonyáról, mert ezek után nyilván hat ökörrel sem fogom tudni a tó közelébe vonszolni. További részletekkel nem akarok senkit sem untatni, de Jamal még aznap délután a tó közepéig beúszott a behajított bot után, és a továbbiakban is imádta a vizet.
Egyet azonban sosem szabad elfelejteni: az óriás schnauzer későn érő fajta, ezért komolyabb kiképzésbe fogni 1-1,5 éves kora előtt nem szabad. Ha azonban kivárjuk, míg a reménytelenül idétlen nagy culából felnőtt kutyává érik, és ezalatt kellőképpen megalapozzuk kívánatos adottságait, nagyszerű képességű munkakutya boldog tulajdonosai lehetünk. Jó tudni viszont, hogy a snacik a terrierekhez hasonlóan még felnőttként is megőriznek valamicskét kamaszkoruk önfeledt bohémságából, bár valamivel disztingváltabb formában.

Noha az óriás schnauzert ún. egygazdás fajtának tartják, saját családját legalább olyan ragaszkodó rajongással veszi körül, mint imádott vezetőjét. Különösen jó érzékkel teremt kapcsolatot gyerekekkel, akiket ösztönösen oltalmába fogad. Szociálisan rendkívül érzékeny, és saját falkája mellett minden körülmények között kiáll. Schnauzeres berkekben nem ritka, hogy két-három felnőtt kan kutyát tartanak együtt gond nélkül, akik bármilyen helyzetben vállvetve lépnek fel.

A megfelelően szocializált snaci idegen kutyák társaságban sem feltétlenül vérfürdővel bizonygatja erejét. Magabiztos fellépése rendszerint elég meggyőző erővel szokott hatni, de ha mégsem, akkor lehengerlő erővel és villámgyorsan rendezi konfliktusait. Még ekkor sem borul el azonban az agya, nem marcangol, fojt, vagy gyilkol, csak a földhöz szegezi ellenfelét, míg az tudomásul nem veszi az aktuális erőviszonyokat. Régi ismerőseivel szoros barátságot ápol, de idegenekkel visszafogottan távolságtartó, és a legkisebb gyanús jelre kimutatja nemtetszését. Mindezt nem begőzölve teszi, csak hatásosan figyelmeztet: ebből elég, és ne tovább! Nekem volt már részem ilyen figyelmeztetésben, mikor egyszer a házigazda snaci szukája mellé ültem bizalmaskodva a kanapéra. A kutya kihúzta magát, és vészjósló morgással jelezte, hogy szerinte nem jó helyen vagyok. Értettem a szóból Gazdájához, családjához való szoros kötődése miatt természetesen rideg tartásra, elhagyott telepek, ritkán látogatott tanyák őrzésére a fajta alkalmatlan. Ilyen helyzetben oly mértékig eldurvulhat jelleme, ami már nem sajátja.

Tépni igenis muszáj

Ahhoz, hogy schnauzerünk szemet gyönyörködtető formáját mutassa, bizony szőrzetét rendszeresen ápolni kell. Nem kell azonban megijedni, mert a rendszeresség évi 3-4 alkalmat jelent. Ekkor el kell zarándokolni egy megbízható kutyakozmetikába, ahol kutyánkat szakszerűen letrimmelik. Nagyon fontos kihangsúlyozni, hogy a schnauzer szőrzete a klasszikus értelemben véve nem hullik. Az elhalt (megérett) szőrszálak lazán a bőrben maradnak, s ezeket trimmeléssel, azaz az elhalt fedőszőr speciális késsel történő kitépkedésével kell eltávolítani. Ez a kutyának egyáltalán nem fáj, és szőrzete csak így lesz a fajtára jellemző drótosan kemény, szálkás. Sajnos sok kozmetikus szereti elbliccelni a trimmelés hosszas és fáradalmas műveletét, helyette rábeszéli a tulajdonost a gyors és számára kényelmes gépi nyírásra. Ennek következtében az elhalt szőrszálak a bőrben maradnak, az egész szőrzet felpuhul, sőt színe is megváltozhat, mely különösen a só-bors színű változatnál szembeötlő.

Azért szerencsére nem eszik ilyen forrón a kását. A kutya kétéves koráig, míg le nem váltja kölyökszőrét, mindenképpen a trimmelést preferáljuk, de ha nem tervezünk komoly kiállítási szerepléseket, akkor belefér a gépi nyírás is. A szakszerűen ápolt schnauzer tiszta vonalaival és ellenálló szőrzetével igazi jelenség, emellett sörtekeménységű bundájáról szinte lepereg a kosz, és két trimmelés közötti időszakban nem is hullatja, így a lakásban sem kell térdig szőrben gázolni.

A schnauzer egészség tekintetében is szerencsés helyzetben van. Betegségekkel szemben kifejezetten ellenálló, a fajtára jellemző örökletes problémáktól mentes, és még a nagytestű kutyákat gyakorta sújtó csípőízületi diszplázia is igen ritkán fordul elő nála. Emellett méretei ellenére kifejezetten hosszú életű: nem ritka köztük a 13-15 éves egyed. Táplálásánál csak az első évet kell kiemelt figyelemmel kísérni, és mindent megadni a kutyának, ami egészséges fejlődéséhez szükséges. Ezután, kis túlzással már szinte kenyéren és vízen is tartható.

Akit egyszer megragadott az óriás schnauzer sallangoktól mentes, egyszerű szépsége, erőt sugárzó magabiztossága, nehezen szabadul a fajta bűvköréből. Ennek ellenére csak az válassza maga vagy családja társául, aki kellőképpen képes kordában tartani, irányítani és megfelelően kihasználni a schnauzer agilitását, és biztosítani tudja kutyája számára azt a szeretet, megbecsülés és tisztelet jellemezte közvetlen kapcsolatot, melyben az óriás schnauzer megtalálhatja önmagát.

Eifert Anna  |  2006. július 10.