A gyerek és a kutya jó barátok is lehetnek. Azonban attól, mert egy gyerek kutyával nő fel, vagy mert kutyát tart a család, sem védve nincs a harapásoktól, sem nem válik automatikusan kutyaértő és kutyaszerető emberré. Az esélye arra, hogy kutyabarát legyen mégis nagyobb, mint arra, hogy megharapja a kutya. A gyerekeket mégis leggyakrabban saját kutyájuk harapja meg.

Nem akarunk hosszan emlékezni - csak az illendőség kedvéért azokra a kis áldozatokra, akik az elmúlt években kutyatámadásokon vesztették életüket, vagy testi épségüket. Inkább csak szomorú mementókként állíthatjuk őket, hiszen igazolják a fenti statisztikát. A kutyák azonban nem válnak automatikusan szörnyeteggé, ahogy nem lesz minden kutyusból automatikusan Lessie, vagy Rex felügyelő. A szörnyeteget, akárcsak a professzionálisan kiképzett kutyát az ember képzi ki, a kutyáért és tartásáért felelősséget vállaló gazda felel. Könnyű volna azt mondani, hogy aki nem tud felelősséget vállalni, inkább ne tartson kutyát. A felelős ugyanis gyakran teljesen jó szándékú, csak éppen tájékozatlan, vagy az évszázados tévhitek által félrevezetett személy. 

Gyereknek nem veszünk kutyát!
Látszólag ugyan a gyerek kapja, de valójában a felelősséget az egész család vállalja a kutya tartásáért. A kutya kiképzése, helyes és következetes nevelése ugyancsak elsődlegesen a kutyát engedélyező szülők felelőssége. A gyereket azért terheli csak felelősség, amit ő vállalt. Nem tehető felelőssé, ha az állat megbetegszik, sőt arra is fel kell készíteni, hogyha a az állat valami miatt meghal, képes legyen elfogadni, elviselni. A szülőnek ilyenkor segítenie kell a gyereknek a gyászban, az elfogadásban a feldolgozásban, akárha egy ember halt volna meg. Nem szabad lekicsinyelni a gyerek érzéseit, mondván, hogy "csak" egy kutya volt.

A helytelen tartás a felelős
Ha már megtörténik a baj, késő is lehet. De nem egészen. A kutya gyakran nem hibás, ha morog, vagy odakap. Lehet, hogy a gyerek nyúl hozzá felelőtlen mozdulattal, vagy fájdalmasan, és a kutya reakciója csak természetes védekezés. A rosszul kondicionált, rosszul kiképzett kutya viselkedésén is lehet javítani, odafigyeléssel, akarással, és következetes bánásmóddal. Aki nem tud következetes lenni a kutyájával, az a gyerekével sem tud. Aki nem képes a gyerek jelzéseire figyelni, az a kutya testbeszédét sem fogja ösztönösen érteni. Jobb, ha ők nem tartanak kutyát. Vagy ha előbb megtanulják, hogyan kell következetesnek maradni. 

Tévhitek a kutyatartásról:

- Kisgyereknek kiskutyát -HIBÁS! A kistestű kutya sokszor maga is sebezhető, és teljesen jogosan védi magát a tolakodó kicsi kezektől. Neki egy véletlen rúgás, egy szőrtépés hatalmas fájdalom, míg egy nagyobb testű kutyának ez meg sem kottyan.  A gyerek pedig hajlamos lehet összekeverni az élőlényt a játék babával, a kiskutyát felöltöztetni, babakocsiban tologatni, stb. ... ezt pedig a kutya nem szereti. Néha eltűri ugyan, de gyakoribb, hogy egy idő után betelik a pohár, akkor a kutya odakap.

- A falusi gyerekek magától tudja a kutyás tudnivalókat. - HIBÁS!

A városi gyerekek néha sokkal jobb, felelősebb kutyatartók. Gyakran együtt, egy lakásban élnek az állattal, szorosabb közelségben. A falusi gyerek gyakran csak azt tanulja meg, hogy a kutyát kikötve érdemes tartani, méltatlan körülmények között, esetleg kínozni kezdi, vagy tárgyként, rossz értelemben vett "haszonállatként" (még inkább haszontalan állatként) kezeli. Meglepő, hogy mennyire kevés valódi ismerettel rendelkeznek kutyatartó városi gyerekekhez képest.
Ha a falusi gyerek magától vonzódna a kutyához, sokszor a szülőktől hall ostoba dolgokat a kutyára vonatkozóan. Gyakori, hogy bántalmazzák a kutyát, régi és téves nevelési elvek szerint próbálnak viszonyulni hozzá. Természetesen az is előfordul, hogy a falusi gyerek és kutyája jó és szoros köteléket épít ki, de ez nem magától értetődő dolog.

- Kutya nem való lakásba -HIBÁS! Az is butaság, hogy a lakásban csak kistestű kutya tartható. A lakás méreteitől, és a család  mozgási szokásaitól függ, hogy való-e nagyobb kutya nekik, vagy sem. A lakásban a legtöbb helyesen tartott kutya nem csinál semmi különöset. Kinőve a kölyökkorból gyakorta alszanak, pihennek, míg el nem jön a játék, a közös hancúrozás ideje. Akkor a kicsi kutyát éppen úgy ki kell vinni, mint a nagyot, s ugyanúgy sok mozgásra van szüksége, mint egy nagynak, sőt egyes „lustább” nagy testű kutyák már rég kitikkadnak, mikor egy foxi, vagy egy Russel terrier még vidáman labdázik. A gyerekeknek pedig a nagyobb testű kutya gyakran jobb, békésebb társ lehet.

- A kutyakiképzés csak nagy kutyáknak, vagy speciális céllal tartott kutyáknak kell -HIBÁS! A kistestű kutya is meg tudja tanulni az alapvető engedelmességet. A gyereknek nagyszerű szórakozás, ha elviszi a kutyáját kiképzésre, és megtanul vele együttműködni. A kisiskolás már képes erre, szülői segítséggel. A jó kiképzés nem teher a kutyának, hanem klassz móka, ahol átélheti az együttműködés örömét, akár a gazdája. Nem fölösleges kunsztokat tanul meg ott, hanem a természetes együttélés alapjait. 

Gyerek és kutya

Néhány példa, ami megvilágítja, hogy miért kezd sok gyerek ok nélkül félni, vagy ösztönösen rosszul nyúlni a kutyákhoz.

- Amikor a kicsi gyereknek - a mosdótól egy méterre - nem engedi meg a szülő, hogy megtapasztalja a kutya érintésével járó örömet, mert „piszkos lesz a keze”.

- Amikor a békésen sétáló, a szembejövőre ügyet sem vető kutyát szatyorral "kergetni" kezdi a nagymama, hangosan sipákolva, hogy a kutya megharapja a gyereket. (Jó, hogy a támadó nagymamát nem harapta meg a békés jószág!)

- Amikor a gyerekek nem tudnak válaszolni arra az egyszerű kérdésre, hogy egy kutya hányszor végzi a dolgát egy napon. (Sok gyerek azt hiszi, hogy folyamatosan. A szülők ezt sugallják, amikor azt mondják, hogy a kutya azért nem jöhet be a térre, mert odakakil. Pedig a kutya kakit a legkönnyebb felszedni.)

- Amikor a gyerekre nem szólnak rá, ha teljes lendülettel „nekiront” egy kutyának, mert „csak meg akarja simogatni”. Ezt a szülő tudja, de a kutya nem biztos. Sok gyerek ok nélkül, puszta szeretetből bántja a kutyát – ilyenkor rá kell szólni, mindkettejük érdekében. Meg kell tanítani arra, hogy mindig kérdezze meg, hogy a kutyát szabad-e simogatni, és ha igen, van-e érzékeny pontja. Meg kell tanítani a gyereket állatot simogatni,lehetőleg minél kisebb korban, és tudatosítani kell benne az élőlény és a játékszer közötti különbséget. Ezt körülbelül 3 évesen már értik.

Tévhit, hogy csak az a gyerek fél a kutyától, akit úgy neveltek!
Azonos családban, azonos kutyákkal együtt azonos szülők által nevelt gyerekek között is őrületes különbségek lehetnek. Egyik gyerek lehet, hogy fél,míg a másik egyenesen kutya-bolond lesz. A kutyások jobban teszik, ha elfogadják, hogy van aki fél a kutyáktól, és nem erőltetik a dolgot. Akik pedig félnek, jobb, ha megértik, hogy mások pedig szeretik az állatot, és csak az ő kedvükért nem fognak megválni szeretett családtagjuktól. Érdemes törekedni a békés együttélésre. 

Ne! Félj tőle! Nem! Bánt!
Ha a felkiáltójeleket kivesszük a mondatból, másként hangsúlyozhatunk – az eredmény akkor is ez lehet. A kutyások gyakran ezt mondják a kutyától tartó gyereknek. Ebből a gyerek éppen azt fogja megérteni, hogy félnie kell, mert a kutya bánthat.

Ha a gyerek tart a kutyától, akkor inkább azt mondjuk neki:
- Nézd csak, csóválja a farkát tetszel neki! (Ezzel megtanulja, hogy a farkcsóválás a barátság jele) Úgy fest nagyon kedvel téged. Ha odatartod a kezed a kutyushoz, megpuszilja! (Ezzel a gyerek megtanulja, hogy a kutya nyalása tulajdonképpen a puszival egyenértékű. A kutya rosszul lát, és a nyelvével megnyalt dologról az orrára visz fel szagmintát, így ismerkedik a körülötte levő világgal. A tisztán tartott kutya nyála nem veszélyes a gyerekre, kóbor, ismeretlen kutyának ezt ne engedjük meg.) 

HarmoNet tipp: Veszélyesek-e rám a kutyám bélférgei? >>

A kölyökkutya gyakran túl lendületesen, erőteljesen játszik a gyerekekkel, amit a szülő esetleg támadásnak élhet meg és rosszul reagálhat le. A gyerek ilyenkor azt hiszi, hogy veszélyben volt, és tényleg félni kezd a kutyáktól. Az én lányom többször került ilyen helyzetbe, fellökték nagyobb testű kölyökkutyák. Nagyon szereti a kutyakölyköket, de mára már tudja, hogy jobb velük óvatosnak lenni, mert kajlán játszanak, mégsem fél tőlük. Amikor ilyen helyzetbe keveredett – hangsúlyozom, ez soha nem volt veszélyhelyzet! – elmondtam neki, hogy a kutyus még gyerek, és a gyerekek néha kajlábbak, meggondolatlanabbak, mint a felnőttek, s a kis éles tejfogukkal bizony sokat rágcsálnak, de ez nem harapás, hanem kutya-móka. Soha nem rohantam oda, nem kaptam fel hirtelen a gyereket – hiszen ettől a kutya is megijedhet, téves következtetést vonhat le. Inkább odamentem, átöleltem, megnyugtattam, és törekedtem arra, hogy a megnyugtatott, kézben tartott kutyakölyköt együtt megsimogathassuk. 

A gyerekkel és a kutyával is meg kell értetni, hogy lehet egymással mindkettejük örömére is játszani, és mindkettejüknek joga van kölyökként viselkedni, és felfedezni a világot, s a felelősség elsősorban a gondolkodni és döntéseket hozni tudó felnőtt szülőé, gazdáé. 

http://www.harmonet.hu/csalad_otthon/17173-kutyas-tevhitek-szuloknek,-kutyasoknak-es-kutyas-szuloknek.html?page=2