Sok gyerek ekkor látott először fácánt apportírozó vizslát, csoportos vadmegállást élő nyúlra, s az akadálypályán apporttal dolgozó kutyák - a lelkes közbekiáltások közepette is - fegyelmezett munkája osztatlan sikert aratott.

S jöttek az őrző-védősök. Jöttek, láttak... A fegyelmező gyakorlatok itt is szépen, magabiztosan sikerültek. Majd a csibészelés: ordítás, hergelés, karra fogatás. S hogy biztosan fog-e a jobb sorsra érdemes pára, hát jókora husánggal lapogatták meg. Csoda, hogy bordája nem tört. Ekkor kellett először közbelépni. Aztán a küllembírálatoknál váratlanul lövések dörrennek: riasztópisztolyból igaz, de mégis! Nem finomkodásból, egy széplélek hozzá nem értése okán idézem a történteket. Úgy gondolom azonban, hogy a durvaságot a napi munkában is kerülni kell, egy bemutató - gyerekeknek! - pedig, mely a kutya szeretetéről, a kutyás sportok megkedveltetéséről kell szóljon, kiváltképpen nem lehet az ilyen módszerek reklámja.

A mai középkorúak közül talán sokan emlékeznek a '60-as évek híres természet-filmjeire, melyek többek között kutyák főszereplésével játszódtak; de vajon hányan tudják, hogy mennyi jószág használódott el a forgatás során? Hogy például egy víznyelőbe zuhanó eb bizony a valóságban egyszerűen bele lett dobva a mély üregbe, ahol halálát is lelte.

A kutyák és más állatok "cirkuszi" idomítása, a régi, sokszor igen látványos eredményeket hozó betörése a fájdalom, a kiszolgáltatottság és a jutalom váltakozó alkalmazásával, jó lenne remélni, már a múlté. E módszerek lényege a negatív megerősítés. Minden, ami a mindenható gazda szándékával ellentétes: fájdalmas következményekkel jár, s minden mi kedve szerint való: mentes a kíntól, sőt jutalom is kapható (bár ez esetben az utóbbi jelentősége szinte elhanyagolható). A módszer "előnye", hogy a - nyugodtan nevezzük áldozatnak - "képzés" alanya szinte bármire megtanítható, aminek anatómiai korlátja nincs.

Nem szeretném, ha e sorokat olvasva bárki azt hinné, hogy elődeink mind tudatlan, elvetemült állatkínzók lettek volna. Tagadhatatlan, hogy a kutya háziasítása óta felgyülemlett ismeretanyag, tapasztalat, a jó szemű és gyakorlott tenyésztői munka nélkül ma nem állna rendelkezésünkre az a csoda - a maga 300-400 fajtájával -, akit házi kutyának hívunk. E szakemberek, csakúgy, mint ma, létszámukat tekintve ugyan kisebbségben voltak, ám lelkiismeretes tevékenységük eredménye napjainkig hat. Nem róluk szólnak a negatív példák, noha etológiai ismeretekkel ők sem rendelkeztek a szó mai értelmében, hanem azon "idomár-kiképzők" széles táboráról, kiknek a látványos és gyors siker, az anyagi nyereség volt fő motivációjuk. Ilyenek ma már ugye nincsenek?

Mert mi értelme, s szakmai szempontból szabad-e például vérebet apportírozni, magyar vizslát csibészelni tanítani? S ha tanítjuk, elvárjuk a feladat végrehajtását, hát előbb-utóbb a tulajdonság megléte tenyészcéllá is válik. Hitem szerint nem szabad erőszakot tenni a természeten még akkor sem, ha tudomásul vesszük: a tegnap és a ma kutyája, bármely fajtáról is legyen szó, nem azonos. Változnak az életkörülmények, a kutya is urbanizálódik, megváltozik feladatköre, ám fajtájának lényegét elveszítve a fajta is elvész.

Korunk tudománya, az etológia, még gyermekcipőben jár. Minap olvastam egy népszerű szakemberrel készült riportban azt a sci-fibe illő fejtegetést, mely szerint a jövő ebe már olyan fejlett, hogy akár néhány egyszerűbb szó erejéig elbeszélgethetünk vele. Noha magam is hiszem a kutya történelmileg igazolt végtelen alkalmazkodóképességét, apró aggályként merült fel bennem, hogy a beszéd képességéhez nem csupán az agy megfelelő részének adott fejlettsége szükségeltetik, hanem a hangképző szervek célszerinti átalakulása is. S ez az antropomorf lény már inkább hasonlítana holmi mitológiai szörnyhöz, mint kedves barátunkhoz: a kutyához. Akkor inkább tanuljunk mi kutyául gondolkodni! Soha nem leszünk igazán jók, de talán mi is fejlődhetünk.

Fejlődhetünk, ha megismerjük a kutyát: anatómiáját, élettani sajátosságait, viselkedéstanát. A kutyán nem fog múlni. Ez a tudomány soha nem volt és soha nem lesz csupán könyvből tanítható tárgy. Kutyáink nem gépek. Saját individummal rendelkező, érző, gondolkodó lények, akikre korunk hajszolt életmódja, környezetszennyezése, természetidegen viszonyai mind-mind fokozott terhet rónak.

Feladatunk ezért, sajátos életviszonyainkra is figyelemmel, felhasználva a korszerű, s egyre fejlődő tudományos eredményeket, az örömteli együttélés szolgálatába állítani a kiképzési munkát.

Ma már aligha vitatható, hogy ez a tevékenység gazda és kutyája együttes munkáján kell alapuljon. Módszertanilag pedig a pozitív megerősítésre épülhet csupán.

Ma amikor nemcsak az emberiség, de az ebek száma is ugrásszerűen megnőtt a világban - abban a beszűkült világban, ahol régebben egy hajó elsüllyedése sokszor csak évek múlva nyert bizonyságot, ma egy kutyás baleset hírét a média órákon belül teríti - nem lehet közömbös a kutya társadalmi megítélése. Ennek egyik leghatékonyabb eszköze nekünk, kutyásoknak a kezében van. A recept egyszerű: a kutyagyerek is nevelésre szorul. Szociális lényként a maga részéről mindent elkövet, hogy megfeleljen elvárásainknak, ám ezeket számára feldolgozható módon kell tudomására hozzuk. Régebbi felállás szerint volt a kutyaiskola, ahol egy vezetővel folyt a gyakorlatok megismerése, majd otthoni feladatként a tanulási folyamatban való rögzítés, feltételes reflexkiépítés. A módszer hátránya, hogy a házi gyakorlás során nincs jelen a gyakorlott kiképzésvezető, aki a hibát - ez rendszerint a vezető hibája - azonnal korrigálhatná, s így a következő közös foglalkozásra már egy rosszul beidegződött tevékenység terhével jelenik meg a gazdi és kedvence. Tematikailag ezek az iskolák az alapfegyelmi, szocializációs tevékenység, valamint a különböző munkavizsgákra való felkészítésben próbáltak segítséget nyújtani. Viszonylagos izoláltságuk ellenére is sikeres bázisai voltak a kiképzésnek. Mára azonban az idő túllépett ezeken a hagyományos struktúrákon. A szociális viszonyok változása, az egzisztenciális gondok egyre kevesebb ember számára teszik lehetővé az áhított társsal való foglalkozást. Megcsappant a családi programok, közös kirándulások lehetősége is. nőtt viszont az igény a jól képzett szolgálati kutyák irányában. Ma már a hagyományos rendfenntartó, nyomozó munkán kívül a kábítószer és robbanóanyag keresésében, katasztrófa-elhárításában, de a gyógyítás, rehabilitáció terén is egyre elterjedtebb az ebek alkalmazása. A vadászati feltételek átalakulása is új elvárásokat állít négylábú segítőinkkel szemben.

S megjelent, pontosabban mindig is jelen volt, ám létszámát tekintve ugrásszerűen megnőtt a városi kedvencek állománya. Az ő képzésük, okos elfoglaltságuk számos új kutyás sport révén lenne lehetséges. Kutyaiskoláink erre a speciális feladatra véleménye szerint még nem tudtak felkészülni.

Módszertanilag adott ugyan a pozitív megerősítésen alapuló képzés lehetősége; ennek lényege: a kutya természetes, játékos ösztöneire alapozva rávezetni a nebulót az általunk elvárt feladat teljesítésére. Sikertelenség esetén fantáziánk és gyakorlatunk révén addig próbálkozunk, míg megtaláljuk a megfelelő kulcsingert, s az immár jól teljesítő tanítványt nagy adag dicsérettel megerősítjük viselkedésének helyességében. Nem mond igazat az, aki azt állítja, hogy e módszer alkalmazása során nem kell némi kényszert alkalmazni, ám ez sosem alapulhat fizikai fájdalom okozására, sokkal inkább a lelki ráhatás eszközeként kell megélje tanítványunk. Az otthoni gyakorlás e metodika esetén sem kerülhető el, azonban játékos elemekből való építkezése okán kevesebb lehetőség van a hibák rögzítésére. Hátránya, hogy az előrehaladás, bár ez nem szükségszerű, lassúbb tempóban valósul meg.

Tematikailag akkor járhatunk el helyesen, ha a gazdival jó előre tisztázni tudjuk a tanítási folyamat végcélját. Nem lehet az sem vitás, hogy a legeredményesebbek akkor lehetünk, ha az oltási program teljesítését követően már "oviba" járunk a csemetével. Ez lehet akár családi program is, hiszen itt az elsődleges cél az ingergazdag környezetben való eligazodás elsajátítása. Megtehetjük persze ezt növendék kutyánkkal is, de mindenképpen kívánatos, hogy lehetőleg minél korábban, az ivarérés előtt történjen meg ebünk szocializációja. Ne feledjük e kérdés mérlegelésekor kutyánk fajtajellegéből adódó sajátosságokat sem megfontolni. Egy hatvan kilós növendéknek már kissé nehezebb a meggyőzése az élet új elvárásairól. Kívánatos lenne, hogy minden eb elsajátíthassa az alapfegyelmi feladatokat, s eljusson az engedelmes vizsgáig. Ez közös kutyás érdekünk, melyet a kinológiai szervezetek és a törvényalkotói szándék találkozása esetén lehetne szakmailag helyesen előírni és következetesen betartatni.

A munka- és szolgálati kutyák képzésének kérdése, ha nem is mondható minden tekintetben megoldottnak, de alapjában véve szakmailag alig vitatható, hogy jó kezekben van. Ezt számos nemzetközi siker is alátámasztja. Itt inkább a pénzhiány a gátja a további fejlődésnek.

Megoldhatatlan ugyanakkor, amint erre fentebb már utaltam, a jórészt városi viszonyok között élő kedvencek képzésének helyzete. Terjedelmi okból nem tárgyalhatjuk külön a vidéken, falvakban, kis településeken tartott kutyák helyzetét, holott e területnek is megvannak a téma szempontjából sajátos vetületei.

E sorok írójaként nem hiszem, hogy pusztán adminisztratív eszközökkel meghatározható lenne, hogy ki milyen kutyát tarthat. Ám úgy gondolom a józan belátás szintjén, ha kell egyedi elbírálás alapján, szigorúan szakmai érvekre alapozottan szükséges valamiféle szabályozás. Ez a szabályozás azonban ember és állat harmonikus együttélését kell szolgálja, s nem úgy, hogy a kialakult gyakorlat szerint jogalannyá teszi a kutyát, aki ezáltal elítélhető, büntethető.

A tulajdonos kötelessége ugyanakkor az általa birtokolt élőlény megfelelő életviszonyainak biztosítása. E körbe tartozik a kutya kiképzése is. Ennek során gazda és kutyája között megerősödik, beérik ez a szeretetteljes és bizalmas kapcsolat, mely az együtt végzett munka, játék révén tud igazán kibontakozni. A gazdi megtanul kutyául gondolkodni. A tematika megfelelő összeállításával nyugodtan elfeledhető a családtagok, mint zavaró tényezők kizárása. Bevonhatóak és hasznos részesei lehetnek a közös munkának. Ki-ki tetszése szerint választhat a személyiségének és kutyájának leginkább testhezálló sportok közül. Meg lehet próbálkozni az agilityvel, a fly-ballal a gyalogos és kerékpáros kutyás futással, vagy akár az obedience-el. Városi kutyák esetén igen fontos a közlekedés szabályainak éles helyzetben való gyakorlása mind járművön, mind gyalogosan. "Jó szándékú" embertársainkra tekintettel kötelező tárgy az élelem-megtagadás tanítása és ébrentartása is, mely baráti körünktől is megértő magatartást követel meg.

Lépjünk végre túl azon a kérdésen: alakilag kifogástalanul hajtja-e végre ebünk a gyakorlatot? Félrelibben-e a feneke üléskor, avagy sem? Koncentráljunk a lényegre! Például üljön le magától a járda szélén! Az alaki szépséget hagyjuk meg a versenykutyáknak, eminensmániásoknak, de mindennapi társunk, kedvencünk megbízhatósága, biztonsága legyen igazán kiképzési célunk. Neveljük az életre!

http://kutya.hu/Cikk.aspx?id=3781