Nem árt, ha a farkasok között teljesen magától értendő fogalmak útvesztőjébe, a kutyabarát emberek, a gazdik is megpróbálnak eligazodni. Megpróbálják megérteni, hogy csak a megfelelően értelmezett dominancia és az alárendeltség egysége tudja biztosítani a békés együttélést és a szociális rendet a mai felelős állattartói világban.

A szó: DOMINANCIA - latin eredetű és annyit jelent átgondolt, megfontolt. Tehát viselkedési szempontból egyáltalán nem hátrányos, vagy negatív értelmű.
A meghatározás: DOMINÁNS - kinológiai összefüggésben általában olyan kutyákra használatos amelyeknek a viselkedési repertoárjában feltűnő mennyiségben és intenzitással szerepel a gazdival szembeni erőszakos magatartás, a táplálék- játéktárgy- terület- és a pihenőhely látványos védelme, az engedelmességi gyakorlatok megtagadása vagy gyakorta keverednek fajtársaikkal szexuális- vagy rangsor- harcokba.
A fenti definiciók szerint tehát az a kutya mondható dominánsnak amelyik az adott helyzetben, megfelelő átgondolást követően, megfontoltan magához ragadja a kezdeményezést, védelmezi a számára előnyt jelentő dolgokat és mind ezeknek tudatában irányítja az életét. Viszont ehez nincs szüksége agresszív megnyilvánulásra, mert a megfelelő értelmi, tudati szint (ahogy Cesar Milan, a TV-ből népszerűvé vált amerikai kutyatréner mondaná: 'a pozitív energia szint') sokkal inkább szükséges, mint a testi, fizikai.
Az igazi dominancia, tehát egy pozitív tulajdonság.
Ez a fajta dominancia azonban csak ritka esetben a kölyök kutyával született tulajdonság. A dominancia főként a kutya testi és szellemi fejlődése során alakul ki. A kialakulást pedig nem kis mértékben befolyásolhatják a tartási körülmények, a falka többi egyedének magatartása és az azokkal folytatott kölcsönös kommunikáció. Némely egyednél néhány hét vagy hónap is elegendő, másoknál hosszú éveket is igénybe vehet.

Problémás ember - problémás kutya

Domináns a kutya, - vagy újabban, divatosan, a 'hiperaktív a kutya' helytelenül használt jelzővel illetett viselkedésforma, - néhány évtizeddel ezelőtt még egyáltalán nem volt téma sem a gazdik között, sem a kutyás szaklapok hasábjain. Maximum amelyik jól bírta a kutyaiskolai kiképzést, azt 'erős idegzetű'-nek titulálták, amelyik meg félősebbnek, alárendeltebbnek bizonyult a szöges-nyakörves, pórázrángatós fegyelmező gyakorlatok során, azt 'gyenge idegzetű'-nek bélyegezték meg a többnyire önjelölt kutyakiképzők. A tény persze nem annak köszönhető, hogy régebben nem létezett a kutyák körében, a falka állatoknál teljesen normális domináns viselkedési megnyilvánulások. Inkább az rejtőzik meg a jelenség mögött, hogy korábban nagy mértékben mások voltak a tartási körülmények, kisebb volt a populáció és nem volt ennyire elterjedten jellemző a gyenge akaraterejű, a kutyatartásról rosszul, vagy alig-alig informált ember. Ezek az emberek, a kutyatartóknak azon rétege akik általában a kutyájukkal szemben egy alárendelt szerepet játszanak. Megfigyeléseim, észrevételeim szerint ennek egyik oka, hogy egy fajta tévesen értelmezett, az állat iránt valamilyen formákban kifejezésre juttatott 'szeretet' van elterjedőben, amit egyaránt nagy kedvel gyakorolnak kutyáikon az egyedülálló társállattartók, a kutyával megajándékozott gyerekek és a divatból és/vagy sznobságból ideig-óráig kutyát dédelgetők is.
Ez a jelenség akkor is megfigyelhető, ha ezzel párhuzamosan még ma is jelen vannak a kaszárnyahangulatot árasztó, kényszerítő eszközökkel, elektromos sokkolókkal dolgozó, mindent a megfélemlítésre alapozott engedelmességi gyakorlatokkal hatásvadászó kutyaiskolák is. Talán éppen ez a figyelemreméltó, hogy ez a két szélsőség van jelen és hiányozni kezd az ideális középút, amely a kutyával való közös életnek a valós értékét jelenthetné itt és most, ennek a kontinensnek, ebben az országában.
A kutyákat mostanában illik szeretni, trenddé vált, hogy egyre nagyobb jogot és szabadságot biztosítson az ember a négylábú barátjának. Ezek az elvek rendben is volnának, - ha az emberek ezt nem tévesen értelmeznék és vinnék át az állattartói gyakorlat mindennapjaiba. Megfeledkezve arról, hogy a 'szeretet' igénye egy kutyának nem az elsők között van a természetes biológiai igényeinek rangsorában. Megfelelő táplálékra, ivóvízre, meleget és biztonságot adó száraz pihenőhelyre, embertársával és fajtársaival való közös játékra, természetes közegben történő ürítésre, fajtársainak közösségére, szocializációra, higéniai és állat egészségügyi ellátásra … és még folytatható ez a sor, van a kutyáknak elsősorban szüksége. Aztán majd ezek után, valahol a sor vége felé van szüksége emberek által gyakorolt 'szeretetre'. Legalább is arra a fajta érzelmi megnyilvánulásra amelyet a mai gazdik egyre nagyobb számban kutyájuknak nyújtanak, vagy nyújtani akarnak.
Nem árt megjegyezni, hogy egy kutya, amelyet tévesen értelmezve szeretnek, nem válik automatikusan szeretetre méltó kutyává. Ugyan is az elkényeztetett, agyondédelgetett, különféle luxuscikkekkel és játékokkal elhalmozott, napi 8-10 órát a lakásban/házban/kertben egyedül unatkozó, elvárások, kihívások és feladatok nélkül élő kedvencek túlnyomó része előbb vagy utóbb olyan viselkedési formákat kezdenek mutatni - amelyek a gazdinak és a környezetnek egyaránt problémát okoznak.

A problémás kutyák egyetlen problémája: az ember

Szakkönyvek, újságok, internetes fórumok vissza-vissza térő, nagyon helyes biológiai és egyben viselkedéstechnikai alapgondolata: a kutya, az egy falka állat. Ezeknek az állatoknak az egyik legjellemzőbb tulajdonsága, hogy csak akkor tudnak nyugodtan, kiegyensúlyozottan élni az adott falka szociális szerkezetén belül, ha az egy biztonságos, szilárd, következetes módon kialakított hierarchikus rangsor szerint működik. Amikor az ember és a kutya közötti kapcsolat valamilyen oknál fogva nem jól, vagy nem az ember kívánsága szerint kezd működni, hajlamos az ember azonnal és kizárólag a négylábút hibáztatni és okolni, dominánssá, agresszívvá vagy éppen hiperaktívvá nyilvánítani és nem az egyén felelősségét előtérbe helyezni.
    "Nem fogad szót!", "Nem engedi, hogy megfésüljük!" "Öntörvényű és makacs kutya!", "Felém morog, amikor a lábát megtörölném!" -  és szinte vég nélkül sorolhatnám a bizonyára sok gazdinak ismerős idézeteket, amelyeket napi szinten hallok a kutyák embertársaitól. Ezzel szemben ritkán hallani olyat amikor az ember önmagát hibáztatná, vagy a saját maga, a kutya felé nem éppen kedvező emberi tulajdonságaival érvelne és indokolna egy-egy jelenség kapcsán. Esetleg önkritikusan megvizsgálná, hogy az általa elképzelt és megvalósított tartási körülmények megfelelnek-e az adott állatfaj valós, természetes igényeinek.
Az ember hajlamos az általa a kutya irányába kinyilvánított szeretete fejében, cserében elvárni, hogy a kutya ezt olyan magatartásformával, viselkedéssel, engedelmességgel honorálja, amelyik megfelel a mai kor követelményeinek. Közben feledésbe merülnek ezeknek a falka állatoknak a valós, természetes igényei. Háttérbe maradnak az ösztönös és tanult viselkedésformáikat meghatározó és irányító, mozgató összefüggések.

Rangsor, dominancia, hierarchia és szociális hierarchia

Mit jelentenek ezek a fogalmak és miért kell ezeket egy mai, európai, magyar kutya gazdijának ismernie?
Nem kell feltétlenül ismernie.
Viszont, ha nem ismeri, akkor vállalnia kell a tudatlanságból eredő következményeket amelyek esetlegesen a házi kedvence által okozott problémákból erednek.
A 'rangsor' alatt azt az átgondolt, alárendelt kapcsolatot érti a kinológia, amikor a falkán belül magasabb rangú kutya egy könnyebb, tágabb lehetőséget kap a dominanciát befolyásoló lehetőségek hozzáféréséhez, birtoklásához.
Ilyenek lehetnek:
·a táplálék
·a tárgyak (játék- és egyéb, a kutya számára fontos tárgyak)
·a komfort-lehetőségek (a pihenő és hálóhelyek, bútorok)
·a területvédelmi-lehetőségek
·a párzásra potenciálisan alkalmas fajtárs
Ezeknek minél nagyobb arányban történő birtoklását, normális körülmények között csak bizonyos mennyiségű és minőségű domináns magatartási megnyilvánulásokkal tudja egy kutya elérni. A megszerzett, birtokolt előnyök, előjogok révén alakul ki a hierarchia. Egy-egy domináns állatnak azonban nem csak a fentiekhez van előjoga, ha nem ezek ellenében kötelességeket kell teljesítenie: a falkatársait védelmezni, a falkatagok közötti konfliktusokat csillapítani és kezelni, a csoport összetartását szervezni. Ezeknek a kötelességeknek a megfelelő kivitelezéséhez feltétlenül szüksége van egy fajta szociális hozzáértésre és alkalmasságra amely többet kell hogy jelentsen az egyszerű erőfölénynél vagy a hatalom gyakorlásánál.
A falkán belüli rangpozíciók kialakulása a legtöbb esetben különösebb erőszak vagy harc nélkül történik, ami egybe esik a falkaéletnek azzal a fontos céljával, hogy kizárólag csak egy nyugodt és békés környezet jelenthet megfelelő életkörülményeket a falka tagjainak. Tehát egy tisztán és világosan meghatározott, következetesen betartott rangsor jelenthet valós biztonságot a falka minden tagjának.
Egy-egy rangpozíció kialakulásához legalább két egyednek kell egy időben, egy közös élettérben élnie, akkor is, ha egy ember/egy kutya, akkor is ha két (vagy több) kutya viszonyában vizsgáljuk. A dominancia nem alakulhat ki, - mert nincs rá szükség, - ha nincs jelen egy másik fél, akivel szemben, a rangsor érdekében kifejezésre lehet és érdemes juttatni a dominanciát. A falkarangsor ugyan is nem felsőbbrendűségen alapuló hierarchia, ha nem alárendeltségen alapuló hierarcia! Az aktív visszafogottság és megadás az alacsonyabb rangútól a dominancia megértésének egyik lényeges pontja. Ugyan is, ha az alacsonyabb rangú nem mutat ellenállást, akkor a domináns mutathatja a testbeszéd jeleit és imponáló magatartását amíg csak akarja, - még sem lesz soha igazi 'főnök'. Ugyan is, ha nem kap visszajelzést, nem kap elismerést, nem ütközik ellenállásba - borul az egész mutatvány.
Mindebből az ember / kutya kapcsolatára vonatkoztatva többek között az a következtetés vonható le, hogy egy kutya csak akkor válik igazán dominánssá, ha a gazdi hagyja a kutyát dominálni ! Saját magával szemben, másik kutyájával szemben, az anyóssal szemben, a postással szemben, a kutyafuttató többi kutyájával szemben, stb.

http://kutya.hu/Cikk.aspx?id=6968