Amikor egy család kölyökkutya vásárlása vagy örökbefogadása mellett dönt, az egyik legfontosabb érv számukra, hogy majd velük nő fel, és ők nevelhetik olyanná, amilyenné szeretnék. Hazaviszik az új, négylábú családtagot, és hogy szokja új helyét, az első két hétben otthon vannak vele éjjel-nappal. Majd jönnek a munkával eltöltött hétköznapok, a fáradt esték, nincs idő a kutyusra, nődögél magától. Egyéves korában pedig azt veszik észre a jó szándékú gazdák, hogy kedvencük fél, vagy meg akarja harapni a vendégeket; ha idegen kutyát lát, őrjöngő fenevaddá változik, s menekülőre fogja a markoló közeledtére. Kedvencük tehát a gazdái szokásaihoz való alkalmazkodás helyett be sem illeszkedett igazán az életükbe. Nagyon sok, későbbi viselkedési gond megelőzhető lenne azzal, ha a kölyökkutyát a megfelelő korai időszakban, 6–14 hetes kora között szocializálnánk.

Nem csak Konrad Lorenztől tudjuk talán, hogy ha a kisliba embert, nem liba-mamát lát meg a kikelését követő néhány órában, akkor a kétlábú gondozót tekinti anyjának, és követi mindenhová. Hasonló, csak hosszabb és nem annyira végérvényesen lezáruló időszak következik be a kiskutyánál az alomból való kitekintés, elindulás után, hathetes korától 12–14 hetes koráig.

Természetes az, amit az eb kölyökkorban megismer

Amit a kutyakölyök ebben az időszakban meglát, megszokik, megismer, természetesnek lát, azt normális dolognak tartja majd élete végéig, s nem fél, illetve nem mutatkozik agresszívnek irányában, hanem közömbösen reagál majd rá. Ezért nagyon fontos, hogy kedvencünket hozzánk költözése után minél előbb vigyük emberek, gyerekek, kutyák közé. Régebben a sok védőoltás, a többszöri vakcina-ismétlés miatt a kölykök későn, csak négy hónapos koruk után mehettek védetten az utcára, kutya-közösségbe, de ma már a modern oltóanyagok korában ez nyolc-tíz hetesen megtehető. És amíg nem lesz védett a kiskutya, karban, ölben addig is vihető tömegbe, kis odafigyeléssel megalapozva a velünk töltött jövendő éveinek problémamentességét.

A korai szocializációt már a jó tenyésztő is elkezdi az alomban levő kölykökkel. Jó, ha a kiskutyák nem az udvar végében, mindentől elzárva nevelődnek, hanem a tenyésztő családtagjainak közelében. Ily módon megismerkednek az emberi élet zajaival, a motoros járművekkel, a fedő és a lábos leejtésének hangjával, a porszívó, a mikrohullámú sütő, a rádió és a tévé zörejeivel. Elválasztás után pedig az új család folytatja ezt a programot.

Melyek azok a dolgok, amelyeket kölyökkorú kedvencünknek meg kell hogy ismernie ahhoz, hogy boldog, problémamentes kutya-élete lehessen?

Kiképzőként azt tanácsoljuk a gazdának, hogy mutassa meg a kutyusnak mindazokat a helyszíneket, tevékenységeket, élő és élettelen „lényeket”, amelyekkel jövendő élete során várhatóan találkozik. Ha van esély arra, hogy a kutyust vidékre is magunkkal vigyük, akkor ismertessük meg vele a korai szocializációs időszakban a különböző háziállatokat. Jó dolog, ha később kutyusunk nem támadja meg a „szörnyű vadállatot”, azaz a fűnyírógépet sem. Ha városi eb lesz belőle, a tömegközlekedés, a metró, a lift, a légkalapács kiemelkedő jelentőségű ismeret számára. Ha kutyusunk felnőve vadászatokban vesz majd részt, a vadászfegyver hangjaihoz és az erdőhöz is szoknia kell. Minden kedvencnek hasznos, ha eljut egy kerti partira, ahol tűzijátékot is láthat-hallhat. Kiskorban ez irányban közömbösítve megelőzhető a szilveszterkor oly gyakori „világnak szaladás”. Tanyán nevelő tenyésztőként egyszerűen petárdával hívom enni a putyulikat – cserébe viszont kilométereket autóznak az almok, hogy vasútállomást, tömeget, játszóteret lássanak.

Kutyusunk forogjon sokat gyerektársaságban

Minden kiskutyának elengedhetetlenül meg kell ismernie idegen gyerekeket, totyogókat, játszótéren szaladókat és kiabálókat, mert ha ezt nem látja a kiemelkedően nyitott 6-16 hetes időszakában, felnőtt ebként félhet a gyerekektől, mint furcsa és riasztó mozgású lényektől, és agresszív lehet. Ugyanolyan fontos kutyánk számára a mozgássérültek, a tolókocsiban, bottal és járókerettel közlekedő embertársainkkal való találkozás is. Kérjünk meg ismerős, sérült embert, játszótéren beszélgető anyukát: engedje meg, hogy kedvencünk megismerkedhessen vele, és sétáljunk sokat a kutyussal az utcán. Nem baj, ha zárás környékén egy kocsma felé is elbandukolunk.

Kedvencünk számára ugyanilyen fontos, hogy az oltások után idegen kutyák társaságába kerüljön, rendszeresen találkozzon ismeretlen fajtársaival, ne csak a család négylábú tagjai jelentsék számára a „társaságot”. Különösen fontos ez számára majd az ivarérés időszakában, 6–18 hónapos kora között, amikor is meg kell tanulja, hogyan ne provokálja a nála idősebb, erősebb kutyákat, hogy a találkozás ne rossz kutya-kommunikáció miatti agresszió, hanem kölcsönös játék, társasági élet lehessen. Kutyánknak jelekkel, nem verekedéssel kell megtalálnia a helyét a kutya-csoportban, és ismeretlen ebekkel is meg kell tudnia ezt „beszélnie” agresszió nélkül. A fajtársak tanítják, lemozgatják kedvencünket, kielégítik szellemi és fizikai igényeinek egy részét, persze, nekünk is marad azért tennivalónk.

Az utóbbi években azt állapították meg a kutyák viselkedésével foglalkozó etológusok, hogy a kiskutya idegrendszeri érzékenysége négy hónaposan nem is „csukódik be” annyira az emberi dolgok iránt. A kutya, mint az ember iránti kiemelkedő érdeklődésre szelektálódott faj – ellentétben a farkassal – élete végéig képes új gazdához idomulni, új helyzetben megtalálni az ember mellett a helyét. Bizonyítja ezt a menhelyre került kutyák sikeres rehabilitációjának sokasága. Ugyanakkor könnyebb kiskorban kis erőfeszítéssel megalapozni, mint utána tréningek sokaságával a rossz szokásokat kompenzálni. Szocializáljuk hát korán kiskutyáinkat!

http://szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/id/51482