Külön megtiszteltetés volt számomra, hogy egyik kedvenc fajtám magyarországi meghonosítóinál, a Sasvári Kennelnél tehetek látogatást.

Hamar megfutottuk az udvariassági köröket, és a beszélgetés innentől kezdve sokkal inkább baráti, snacis anekdotázással fűszerezett beszélgetésre, mintsem szakmai riportra emlékeztetett.

Nagyon régen úgy olvastam valahol, hogy egy fiatalkori élmény vezetett az óriás schnauzer tartásához.

Béla bácsi: Igen, még a háború után Fejér megyében, a dégi Festetics grófnak volt egy óráis schnauzere. Fogalmam sem volt, milyen fajta, de teljesen lenyűgözött hatalmas, erőteljes és magabiztos megjelenésével. A gróf disszidált, és a helyi malom tulajdonosánál hagyta a kutyáját. Akkoriban bizony időtöltés gyanánt a helyi gazdák gyakran összejöttek, és összemérték kutyáik erejét. Persze nem halálig tartó véres összecsapásokra kell gondolni, csak puszta virtuskodásra, ahol a kutyáknak kevés baja történt. Természetesen elítélendő minden ilyenfajta tevékenység, de akkoriban nyilván ezt még nem értem föl ésszel. Lényeg az, hogy ennek a kutyának egyszerűen nem akadt ellenfele. Egyszer megtörtént, hogy egy komondort hoztak ellene, de még azt is leszorította.

Később, 66-ban egy állatkerti kiállításon találkoztam ismét a fajtával, és tudtam meg végül is, hogy a gróf kutyája óriás schnauzer volt. Akkoriban németjuhászokkal foglalkoztam, de a gyermekkori emlék annyira meghatározó volt, hogy azonnal elkezdtem utána érdeklődni, miképp juthatnék hozzá ilyen kutyához. Legközelebbi lehetőségnek az akkori NDK kínálkozott, bár itt sem ment egyszerűen a dolog. A schnauzer tenyésztését szigorúan központilag irányítottan hajtották végre. Létezett egy szemlebizottság, amely megszabta, hogy az adott szukára milyen típusú kant lehet rávinni. (A cseheknél, szlovákoknál a mai napig ez van érvényben.) A megszületett almokból először a belügyminisztérium válogatott, a maradékból lehetett választani. Szerencsére protekcióval sikerült elérni, hogy két kiváló belügyes szukát leselejtezzenek. Így került az országba 68-ban Negro von Dreiangel és Gipsy von Dreiangel. Negrótól és Exo von Rosegeshus-tól, a keletnémet rendőrségnél szolgálatot teljesítő osztrák kantól született Magyarországon az első óriásschnauzer-alom, 1969. június 16-án.

Éva: A nálunk született harmadik alomból, 11 évesen kaptam első schnauzeremet, Tigit, akivel később munkaversenyek rendszeres résztvevői voltunk, és III. szintű vizsgáig vittük. Fiatal korom ellenére mindig ügyelt rám, és sosem fordult elő, hogy elrántson vagy gorombán viselkedjen velem. Később én vettem át a stafétát Aputól, és mindenképpen magaménak tudom a tőle örökölt szemléletet is, mely szerint a tenyésztés során összhangba kell hozni a küllemet és az idegrendszert. Mindezt pedig az eredeti típus megőrzésének szem előtt tartásával kell megvalósítani. Ehhez kezdetben NSZK, majd utána '84-'85-ben importált holland vonalakat használtunk, ami tapasztalataink szerint küllemre és idegrendszerre is igazi schnauzereket eredményezett.

Béla bácsi: Érdekes, hogy a történelem ismétli önmagát. Annak idején a fiam, bár szerette a kutyákat, komolyan nem akart foglalkozni velük. Most a lányom jár hasonló cipőben: fia kevesebb ambíciót táplál a kutyázás iránt, lánya viszont komolyan érdeklődik, így jó eséllyel leányunokám, Balkányi Ágnes lesz a Sasvári Kennel trónörököse.

Említették, hogy az első schnauzerek érkezése előtt Béla bácsi német juhászkutyával folgalkozott. Jelentősen megváltoztatták véleményét a snacik?

Béla bácsi: Természetesen igen, hiszen megtaláltam bennük mindazt, amit kerestem, amire számítottam. erőteljesebbek, robbanékonyabbak, ugyanakkor kiegyensúlyozottabbak voltak, mindezt pedig markáns megjelenésükkel is sugallták. Persze ezek a kutyák számtalan esetben bizonyították rátermettségüket. 1975-ben alapító tagja voltam a Pestlőrinci Kutyaiskolának, ahol közel 15 évig dolgoztam. Egyszer a Belügyminisztérium a mi iskolánkban végezte a besorolásra szánt németjuhászok szemlézését, dr. Kováts Zsolt jelenlétében. Egy jól megtermett, kb. 120 kilós segéd végezte a különféle őrző-védő gyakorlatokat. Mikor végeztek, a hatalmas ember nem kevés iróniával szóvá tette, hogy most már jó lenne egy olyan kutyát is látni, amelyik tényleg tud fogni. Lányom pont kint volt az iskolán, így a schnauzerével is tettek pár próbát. A kutya kétszer is felborította a tagbaszakadt embert.

De nemcsak az őrző-védő munkában állják meg a helyüket. Főként Romániában használták a fajtát kifejezetten medvevadászatra, mivel a schnauzer nemcsak hatalmas erejű, bátor kutya, de emellett különösen intelligens, és nem csak vakmerően beleveti magát a küzdelembe, mint a terrierek.

Egyik régi, erdélyi származású ismerősünk mesélte, hogy édasapja gazdálkodott, és állatait rendszeresen dézsmálták a farkasok. Többféle nagytestű pásztorebet kipróbált, de ezzel sem ment semmire, mivel a farkasok rendkívül ravasz módon egyenként elcsalogatták a kutyákat, és többedmagukkal széttépték. Végül sikerült 4-6 schnauzerre szert tennie. Ezek a kutyák éberek és bátrak voltak, viszont mindig egy csapatban, együtt verték vissza a támadást, nem hagyták megbontani egységüket. Hamarosan meg is szűntek a farkasok rablóportyái.

Korábban szó esett az eredeti típusról. Saját meglátásom szerint sajnos nagyon sok kutya egyre távolodik ettől. Nem áll fenn a veszélye annak, hogy a fajta túlzottan feloldódik, vagy különféle típusokra szakad?

Éva: Véleményünk szerint valóban megfigyelhetőek bizonyos káros irányzatok, melyek a típusos schnauzer, illetve a homogén állomány ellen dolgoznak. Körülbelül 4-5 éve kifejezetten jellemző volt a finomabb, elegánsabb, kecsesebb megjelenés előtérbe kerülése, ami szerintünk nem szerencsés szemlélet a schnauzer eredeti megjelenését tekinve. Persze az embernek valamilyen szinten haladnia kell a korral, de a fajta eredeti típusától jelentősen eltérő kutyák tenyésztése már az óriás schnauzer ellen dogozik. Úgy tűnik azonban, hogy megúsztuk ezt a periódust, és mostanában ez már nem annyira jellemző, mivel az óriás schnauzer szerencsére nem túl divatos fajta.

Újabban viszont schnauzeres körökben felütötte fejét egy nagyon káros szemlélet, amit  legalábbis szerintem néhány ember szisztematikusan, mesterségesen és teljesen feleslegesen gerjeszt. A nagyon elvakult munkakutyások azt állítják, hogy itthon tenyésztőtől nem lehet jó munkaképességű schnauzert venni, és hogy ezek a kutyák legfeljebb kiállításra valók. Saját magam több champion és interchampion kutyát ismerek, akik gyönyörűen dolgoznak, ugyanakkor mentem már be olyan kertbe éjszaka, ahol munkavonalú kutya lakott, de úgy megijedt, hogy riadalmában elbújt a kert végébe. Én, aki foglalkoztam schnauzerképzéssel, emellett kiállításra is járok, ki merem jelenteni, hogy a jó kiállítási kutyának legalább olyan stabil idegrendszerűnek kell lennie, mint egy munkakutyának. A sok utazás, a tömeg, a zaj, az idegen emberek és kutyák kavalkádja okozta stresszt csak kiegyensúlyozott, szilárd idegrendszerű kutyák bírják ki. A félelemtől reszkető, magát a ringben nem mutató kutyából nem lehet semmit kihozi, még akkor sem, ha kivételesen szép a külleme.

Tapasztalataim szerint a schnauzert vásárlók 10%-a akarja konkrét célra (munka, kiállítás) használni a kutyáját, 90% csak megbízható társat keres, de bármelyik csoportba tartozik is, általában tudja, hogy miért éppen schnauzert, azaz egy energikus, de megbízható, kiegyensúlyozott kutyát szeretne. Természetesen ezen a ponton nagy hangsúlyt kap a tenyésztők felelőssége is, hogy valóban az ilyen típusú kutyákra törekedjék, de nagyon hibásnak tartom a korábban említett jó küllem = rossz munka hamis tézisének úton-útfélen történő sulykolását. Mindez vélhetően abból fakad, hogy az ún. munkavonalú kutyák küllemben sokszor nem érik el a kívánt színvonalat, ugyanakkor a küllemben kiváló kutyák hozzák a jó munkát, amit egyesek nehezen viselnek el. Az óriás schnauzer munka- és küllemvonalra történő kettéválása ezidáig sem történt meg, és őszintén remélem, hogy a jövőben sem fog.

Ha már a kiképzés szóba került, beszélhetnénk pár szót a schnauzer tanításáról? Igényel valami más technikát, mint amit eddig megszokhattunk?

Éva: Alapvetően nem. A schnauzer nevelése olyan, mint a gyereknevelés: sok szeretet, következetesség, és ha szükséges, bizony némi szigor keveréke. Legfontosabb a kutya és gazda közti ideális összhang megteremtése, valamint a kellő határozottság. Ezt azonban nem szabad összetéveszteni a durvasággal! Sokan azért fürödtek be a schnauzerrel, mert a régi iskolának megfelelő szellemben par-force, azaz kényszer alapú tanítással akarták kiképezni. Ez a schnauzer esetében nem működik, ugyanis a fajta nem bírja ezt a módszert. előfordult, hogy a túlzott durvaság visszaütött, és a kutya támadással hozta kiképzője tudtára nemtetszését, de olyan is megtörtént, hogy a snaci nemes egyszerűséggel faképnél hagyta keménykedő oktatóját. A schnauzer kiképzésnek leghatékonyabb módja, ha érdekeltté tesszük a munkában. Erre legjobb a pozitív megerősítésen alapuló, játékos metodika. Ilyenkor a csillagokat is lehozza az égről, és amit egyszer megtanul, azt soha nem felejti el.

Béla bácsi: Talán furcsának hangzik, de a tanításánál sokszor az okoz gondot, hogy túl intelligens, és ügyesen megtalálja az utat, hogy miképpen kerülheti el a számára nem tetsző feladat végrehajtását. Éva például az őrző-védő munka részét képező fürkészést amikor a kutya minden palánk mögé bekukkant, hogy ott van-e a csibész kötelező fegyelmező gyakorlatként tanította és hajtatta végre, mivel kutyája tökéletesen tudta, hogy hol lapul a segéd, és nem volt hajlandó fölösleges köröket futni az üres palánkok körül.

Eddig minden érintett fajta tenyésztőjétől megkérdeztem, és most sem lesz másként: a fülkupírozás és farokvágás tilalmát hogyan élték meg?

Éva: Állatorvosként azt tapasztalom, hogy az említett beavatkozások szakszerűen elvégezve és utókezelve sokkal kisebb traumát jelentenek a kutyának, mint ennek hiányában a felnőtt korban jelentkező problémák. A lógó fül ha nem terrieresen emelkedik, hanem a fejre simul  szinte állandó hallójárat-gyulladások melegágya. Saját praxisomban például egy évig kezeltünk egy törpe schnauzert krónius fülgyulladással, míg végül gazdája a kupírozás mellett döntött. Azóta csak a kötelező oltásokon járnak állatorvosnál. A hosszú farok egy ilyen energikus, olykor heves fajtánál örökös sérülési pont. Mondanom sem kell, hogy felnőtt korban milyen fájdalmas és nehezen gyógyuló sérülés lehet a kutya számára egy faroktörés. Én tehát egészségügyileg egyáltalán nem tartom szerencsésnek a tilalmat, amely növeli a betegségek, sérülések kockázatát, holott a snacik rendkívül szívós, ellenálló kutyák, és mentesek a fajtaspecifikus megbetegedésektől. Való igaz, hogy a nagytestű, fekete kutyákra jellemző csontrák, illetve pajzsmirigy-működési zavar időnként előfordulhat, de én eddig összesen ha tíz ilyen kutyával találkoztam, pedig nem kevés schnauzert ismerek.

Eddigi eredményeik és az óriás schnauzer tenyésztés terén elért munkásságuk önmagáért beszél. Három évtized távlatából mit üzennek a tenyészetőtársaknak, amit talán mindenkinek érdemes megszívlelni?

Béla bácsi: Nem szeretnék szerénytelennek tűnni, és nem is akarok különféle díjakat, címeket felsorolni, amit eddig tenyészetünk elért. Számomra sokkal többet jelent, hogy vannak, akik harmadik, negyedik kutyájukat is tőlünk vásárolják, miután korábbi kedvencük jobblétre szenderült. Nálunk olyan még nem fordult elő, hogy egy-egy alomból megmaradtak volna kutyák. Mindezt pedig úgy értük el, hogy tartottuk magunkat eredeti elképzelésünkhöz, és nem az aktuális divat szerint hajladoztunk. Erre gondolt korábban Éva is, mikor a tenyésztők felelősségéről beszélt. Tenyésztési koncepciónkat tudatosan építettük fel, és a központjában mindig a schnauzer eredeti, robusztus, erőt sugárzó megjelenése, valamint megingathatatlan magabiztossága és szilárd idegrendszere állt.

Emellett a tenyésztő felelősségéhez tartozik az is, hogy kutyáit kinek adja el. Mi komolyan készültünk minden egyes kölyökeladásra, és nemcsak az aktuális almot, hanem az érdeklődőket is alaposan feltérképeztük, és segítettünk a számukra legalkalmasabb kutya kiválasztásában, sőt egy-két évig nyomon követtük kettejük kapcsolatát.

Ennyi év tapasztalata után nyugodtan mondhatom, hogy kevésszer tévedtünk. Amit azonban mindennél fontosabbnak tartok, hogy szervezett formában kellene megoldani a tenyésztők szakmai továbbképzését, hogy az emberek megtanulják érezni az adott fajta kívánatos típusát, és abba az irányba haladjanak, ne pusztán egyes bírók véleménye vagy az aktuális divattrendek jelentsenek útmutatást munkájukhoz.

http://kutya.hu/Cikk.aspx?id=5634